Hali-HÓ, Ha-HÓ!
Tegnap egy kis csapat: Jenõ, Trifó, Pixel és én felmentünk a Normafához csúszkálni. Itt a városban amennyire nincs hó, nem is hittük el, hogy tudunk csúszkálni. Meglepetésre meseországba érkeztünk, üveg fák, fehér minden, a sípálya tökéletes. Meg is céloztuk Jenõék szánkóval, Pixel egy nagy gumi belsõvel, én egy lapáttal. Jó a meredeksége a pályának, meredeken kezdõdik, aztán még meredekebb, aztán még meredekebb. Pixel jókat forgolódott az irányíthatatlan belsõn. Trifóék nehezen tudták eldönteni a veszélyes sebességnél melyik oldalra döljenek. Én bevallom többszöris megrettentem a csúszka zabolázhatatlan száguldásától. Le kellett borulnom a lapátról, mert semmi más módon nem tudtam lassulni és a hó is ráfagyott az arcomra.
Számomra azért a leg félelmetesebb az volt, amikor Pix-szel ketten mentünk le a gumin. Száguldottunk, forogtunk és közeledtek a fák..

Idõ szép volt, hóviharral kezdtük, majd a szél szétkergette a felhõket és szikrázóan tiszta lett az ég. A hold kékre festette a havat. Trifó megállapította, hogy a spártaiaknál lehettem volna katona. Ezt a próbát könnyû volt kiállni, csak egy csillagot kellett megnéznem az égen. Vizsgálgattuk a csillagképeket, néztük a felhõket, melyek gyorsvonatként száguldottak el a hold elõtt. A város izzó lávafolyamnak tûnt, ahogy letekintettünk rá.
Mikor már jól átázott a nadrágom és mindnyájan elfáradtunk (10 óra körül) végül elindultunk lefelé. Csodálatosak voltak a fák a jégtõl roskatagon. Tényleg veszélyes lehetett arra járni, hiszen a földön alkarnyi jégdarabokat láttunk aláhullva.
Ma izomláz van a fenekemben, a hátamban - ezekkel próbáltam csökkenteni a sebességet. ;D
Kahlesz: ma hányra menjünk hozzád?
Vasárnap bringázunk

Meleg és napsütés rendel!