Ugrás tartalomra

Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!
Jelentkezz be Regisztrálj
Kép

Balaton MTB maraton

- - - - -

  • Lépj be és szólj hozzá
29 hozzászólás a témában

#1
pleisztocen

pleisztocen

    vendég

  • fórumtag
  • 36 hozzászólás

Jó időben nem lett volna ez rossz verseny, meg úgy általában én vagyok az, aki minden versenyt magasztal, mikor a legtöbben kritizálják, de most egy kicsit én is zabos vagyok. A jó eredményért mentem és így utólag biztos vagyok benne, hogy meg is lett volna a hosszútávon minimum a kategóra 2. hely, csakhogy "véletlenül" kihagytam egy szakaszt.

Már verseny közben is gyanús volt, hogy valószínűtlenül hamar beértem Hidegkútra, de azzal nyugtatgattam magam, hogy mondták a szervezők, hogy az időjárás miatt lehetnek módosítások a pályán. Aztán a célban kiderült, hogy nem stimmel a kilóméter (na meg bemondták, hogy én vagyok az első hosszútávos, ami nyilvánvalóan lehetetlen :D)

Először azt gondoltam, hogy biztosan benéztem egy kanyart valahol, mert az eső meg a szél a legtöbb helyen kicsit átrendezgette az útjelző nyilakat. Aztán otthon nézegetve a gps tracklogokat nyilvánvalóvá vált, hogy hol "tévedtünk el".

Balatönszőlős fölött a szőlőben az élboly még egyenesen ment egy kerszteződésben, majd jöttünk nem sokkal később egy sráccal és mikor odaértünk a szóban forgó elágazáshoz, állt ott egy nő és elirányított jobbra!!! Az utánunk jövők viszont már megint egyenesen mentek tovább a jó irányba. Gyanús is volt a következő elágazás, meg is álltunk tanakodni a sráccal, mert a szanaszét ázott nyilak fura irányokba mutattak, de aztán láttunk az egyik irányba kicsit messzebb szalagokat és arrafelé indultunk. Mint kiderült, ezzel kimaradt egy jókora kunkor.

Szóval most ez annyira nem tetszett, nem beszélve a beállt teleszkópomról meg a hátsó agyról...:(



#2
ZolkoW

ZolkoW

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 1.681 hozzászólás

Én aznap, meg hétfőn még azt gondoltam, legközelebb jobban meg kell gondolni az ilyen esős-sáros versenyeket, mára azt gondolom, megint mennék :D

 

Ami szerintem nem került volna sok pénzbe, mégis számomra nagyságrendekkel javította volna az utólagos szájízt:

- startcsomagban egy kis térkép, hogy hová kell menni majd kajálni, wc-re, bringát mosni, kezet mosni

- ha nem csak két kézmosó van, amiből az egyik már nem működött, mire beérkezés után odaértem

 

A pályával csak az utolsó 1km-en volt bajom, de ott nagyon pipa lettem, annyira ragadt a sár, többször inkább cipeltem a biciklit, mert tolni sem tudtam. Nem is tudom, mások ott hogy mentek el. Ezt nem tudom, mennyire lehetett volna megkerülni, biztos, hogy gumi kérdése is, de ott közel kerültem hozzá, hogy földhöz vágjam a biciklit.

Azért az is más, ha otthon sarazom össze magam, meg ha 100km-re... a jövőre nézve a megoldásaim:

a ) nem menni

b ) menni, de remélni, hogy az ottani körülmények jobban kezelik ezt a részét is a dolognak

c ) ugyanaz mint a b ), de készülni még több szemeteszsákkal, takarófóliával, egy 10l-es vizesballonnal, melósruhával, hátha önerőből kell megoldani.


ZolkoW módosította - 2019. május 08. - 10:52


#3
Pettersson

Pettersson

    újonc

  • fórumtag
  • 13 hozzászólás

Én nyertem egy nevezést, de nagyon nem akart összejönni a lejutás (lehet tudták az égiek, hogy nem kell menni?), illetve jár a MÁV-nak is egy pacsi, hogy a XXI. században az ország egyik végéből (Miskolc) kisebb képtelenség vonattal eljutni n+1 mennyiségű átszállás nélkül a Balaton bármely partjára május elején.

 

Lényeg a lényeg, hogy a Facebook eseménynél írta valaki, hogy ha már Balaton Maraton, akkor ez miért nem lehet nyáron? Azért mindent összevetve az év legjobb időszaka a Balcsinál a nyári szezon, esélyesebb a jó idő, verseny után ott a plázs, több ember (hátha kedvet kapnak elindulni a versenyen - gerilla marketing), lángos, Balaton.

 

Májusban legyen a Szilvás, kezdődjön az XCO szezon, legyenek regionális monti versenyek, de egy Balaton Maraton nyáron legyen. Szerintem. :)



#4
gaboca1

gaboca1

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 2.348 hozzászólás

Harang az eseményük saját oldalaira sem téved, nem hogy ide...
Van az a mondás, miszerint: "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Akik ide kommenteltek, nagyrészt évek óta versenyezgettek. Tudjátok ki a szervező.
Minden évben befizetitek a pénzt. Utána jönnek a szidalmazó/megmondó kommentek. Várjátok a csodát.
Jövőre megint befizetitek a pénzt.
Akkor ki az őrült? ;)

Azt szoktam erre mondani, Harang a maraton szervezés Zimmer Ferije... :-)



#5
osi22

osi22

    vendég

  • fórumtag
  • 162 hozzászólás

Sajnálok mindenkit, aki elindult, és ezt átélte. Én pont a 2018-as cross(mud)kovácsi után dönöttem el, hogy se nekem, se a technikának erre nincs szüksége. Pont ezért hagytam ki ezt a versenyt is. Szerény véleményem szerint ilyen körülmények között nem kellett volna megtartani, és egy B-tervvel másik időpontot kellett volna hírdetni.

Ez így nem méltő egy top-maraton versenyhez...



#6
_Alex_

_Alex_

    fórumfüggõ

  • fórumtag
  • 3.086 hozzászólás

Harang az eseményük saját oldalaira sem téved, nem hogy ide...
Van az a mondás, miszerint: "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Akik ide kommenteltek, nagyrészt évek óta versenyezgettek. Tudjátok ki a szervező.
Minden évben befizetitek a pénzt. Utána jönnek a szidalmazó/megmondó kommentek. Várjátok a csodát.
Jövőre megint befizetitek a pénzt.
Akkor ki az őrült? ;)


  • Rabbit kedveli ezt

Balance a bike right, keep the pedals turning, forget about everything except right now...
Picasa _Alex_


#7
szak

szak

    vendég

  • fórumtag
  • 350 hozzászólás

Neveztem, de nem mentem el. Nyugat Maraton legutolsó versenyén, Fűzfőn megfogadtam, hogy többet olyan körülmények között nem tekerek, nem rongálom sem az idegeimet, sem a bringámat. A fotókat elnézve vasárnap sokkal szarabb körülmények voltak. Értem én, hogy nem teremsport, meg útvonal engedélyek, szervezési kötöttségek stb., de ez mégiscsak tömegsport (elvileg sok indulóval). A jövőben számíthatunk a szélsőséges időjárásra, szerintem rutinos rendezőnek készülnie kellene esőnappal egy ilyen tömegsport rendezvényen (van még lyuk a versenynaptárban). Itt már hét elején várható volt a szar idő és ahogy teltek a napok látható volt, hogy járhatatlan lesz a pálya. Rendezőnek az a dolga, hogy mindent megtegyen a sikeres rendezvényért. Siker az, ha sok száz fáradt, de elégedett és mosolygó ember ér célba. Egy döntés, hogy elhalasszák a versenyt és egy döntés, hogy elindulok-e, a többi az "égieken" múlik.  Ha idetéved kedves Rendező, szívesen olvasnám az ő álláspontját is.


  • Rabbit kedveli ezt

#8
crx300

crx300

    újonc

  • fórumtag
  • 6 hozzászólás

- éééés a szervezők legfőbb felelőssége, hogy LEGYEN B terv útvonal ha leszakad az ég és 2 fok van és szélvihar...

 

Uffff...

Mondjuk a hosszútávot elküldtem volna középre (össz 32 indulóról beszélünk, akik közül 13 (majdnem a fele) 5 óra vagy több! szívás után ért be, a középnél meghatároztam volna szintpontnak azt a "vadlest", ahol engem balra küldtek, holott jobbra lehetett volna könnyíteni a"kínlódásomon"... Így mindenki beért volna kb. 3,5 óra alatt. Kellett volna egy fűtött sátor, egy tál meleg kaja, néhány spriccelő slagvég, mint bringamosó... Annyi like-ot kapott volna Harang, hogy 10 évig abból rendezhette volna a Balcsimarci. Csak egy kis odafigyelés...


  • Rabbit és zscs kedveli ezt

#9
grigorow

grigorow

    vendég

  • fórumtag
  • 91 hozzászólás

crx300

 

Igen ez jogos felvetés és a TOP Maratonok történetében szerintem nem fordult még elő, hogy lefújtak volna versenyt. Mondjuk Harangnak ez bazi rossz lett volna, hogy első éves Top Maraton versenyként (mert ugye a Balaton marci csak idéntől Top Marci) rögtön egy lefújással kezdi... 

Szóval emiatt sem tehette meg szerintem.

Az eredménylista alapján 400.-nál kevesebben indultak el... Ami a körülményekhez képest nem is kevés.

DE jóval kevesebb emberke mint napos, száraz idő esetén...

 

Azért ezek az apró dolgok nem sokba kerültek volna:

- szélesebb választék az etetőkön

- befutó utáni étel választék...

- kint a pálya itatókon nagy pumpa, TF2, láncolaj

- rendes tájékoztatás a rajtnál

- és végre az, hogy minden pályán levő ember tudja azt (nem fejből, hanem papírból amit megkapott reggel a szervezőktől vízhatlan tokban...), hogy éppen hol van , milyen messze van a következő itató, orvos, falu stb... 

- éééés a szervezők legfőbb felelőssége, hogy LEGYEN B terv útvonal ha leszakad az ég és 2 fok van és szélvihar...

 

Uffff...

 

 



#10
crx300

crx300

    újonc

  • fórumtag
  • 6 hozzászólás

A hozzászólások számán látszik, hogy itt "mi" lehetünk szépek és jók, de okosak soha. Napokkal előre lehetett tudni, hogy hideg lesz, eső és viharos szél. Aki tizenx éve szervez és rendez versenyeket, annak tudnia kellett (volna), hogy "valószínű" emellé sár is lesz. Erre többé-kevésbé lehetett (volna) készülni, de igaz, hogy elindulni sem kötelező ezek ismeretében. Persze akadt megint néhány elvetemült... Négy és félóra sárdagasztás, csúszkálás stb... után értem be a szinte tök üres rajt/cél. Köszönhetően az utolsó szakasznak, már a kesztűm is tiszta sár volt. Se egy meleg tea, semmi. Ja de, 3 csinos kisasszony, akik levágták a csippet, adtak csoki és érmét. Vicces volt, mikor a kezembe akartán adni... . Nem tudom melyikünk volt a koszosabb? Én vagy a bringa. Mivel lakat nem volt nálam (hogy elmenjek kajálni, mert valószínű a gimnázium parkolójába se engem, se a bringát nem engedtek volna be) úgy döntöttem, hogy előbb a bringát takarítom le. Ekkor már kezdtem fázni. Irány a bringamosó. Legalább ki volt táblázva. Írd és mond 1 db nagynyomású (éljenek a szakemberek!) 2 db spriccelő és 3/4 óra sorban állás! Persze mehettem volna a molkúthoz is, de oda aprópénz kellett volna, ami a kocsiban volt, a versenyre nem vittem magammal. Szóval kiálltam (kiálltuk) a többiekkel a sort. Hát nem volt melegünk. "Tiszta" bringával vissza a parkolóba a kocsihoz. Ekkor kb. már 3/4 5 volt, éhes is voltam, merthát a kaja sem itt volt. Na, ekkor  kezdődtek a végső megpróbáltatások. Hogy tegyem be tök koszosan a tisztított bringát a tiszta kocsiba, hogy közbe lehetőleg egyiket se sarazzam össze nagyon... Sikerült, valahogy ezt is megoldottam, mint az összes többi nehézséget a mai nap. Végszó: nem tudom, hogy melyik nagyobb szög a hazai xcm koporsójába? Megrendezni ilyen körülmények mellett egy verseny így (mindenáron) vagy a körülmények ismeretében tisztességgel törölni?    



#11
alternatter

alternatter

    újonc

  • fórumtag
  • 8 hozzászólás

Igen, néhol a szél miatt érdekes irányokat mutattak az összecsukló táblák, de kis lassítás után azért kikövetkeztethető volt a dolog. Könnyen benézhető volt sajnos. Többször bizonytalankodtam az irányt illetően, de szerencsére nem tévedtem el (elvileg). Viszont a "hosszútávon" ez csak az első harmadon volt probléma. Utána elég volt lehajtott fejjel figyelni a keréknyomokat :)

Szervezés ügyében: ilyen esős (hazai) versenyeken általában azzal szembesülök, hogy a bringamosás lehetősége mintha időjárásfüggetlen kérdés lenne.

Meg a nagynyomásút kezelő muksó a fektetett bringákkal. Sajnálom az áldozatait... inkább kivártam a slagot.

 

Setinek és Imrének hatalmas köszönet, hogy kisegítettek egy hosszú "melóskesztyűvel" a 3. frissítőnél - életmentő volt.



#12
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Az utólagos 4 helyszín az vészterv volt, ha jól értettem, mert alapból csak a rajt/cél terület volt, ahogy tavaly is. A bringamosó gáz volt, de mindenhol az, csak most nem 30 fok volt, hanem hideg szél, én kihagytam, hazajött tetőn a bringa. A meleg épületben lévő meleg vizes zuhanyzó viszont jól esett, majd utána a melegben a díjátadó is. Tészta jó volt, feleségem 900 ft-ért evett 2 fogásos menüt, teljesen korrekt. Üdítő mindenhol drága (ezért van a kocsiban több).
Pálya nem volt jó, nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehetett a 4-5 km, amit kivettek a középtávból. A nyilakkal nekem nem volt bajom, a második után ráállt a szemem, hogy rendesen van a tábla, vagy félbe hajlott. Keréknyomokból látszott egyébként, bár a dobogósoknak ez nem segít. ☺️
Annyi előnye volt a tavalyi Szilváshoz képest, hogy tudtam, hogy sz*r lesz, fel tudtam öltözni, nem is fáztam. Technika nyilván megsínylette, de ez egy ilyen sport.

#13
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.298 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

A pálya jelölés... a sárga alapon fekete nyilak jók voltak DE az esőben a nyilak megadták magukat és a szélviharban erre-arra lengedeztek... tudom, hogy volt aki emiatt eltévedt...

 

Kb. 10 résztvevőből 9-en említik a Strava-logjukban, hogy eltévedtek. Többen dobogósok lettek így is, de volt, aki pont az eltévedése miatt nem,mert ment +5 km-t rosszfelé...



#14
grigorow

grigorow

    vendég

  • fórumtag
  • 91 hozzászólás

2019.05.05. Balaton maraton középtáv. kb35km és kb800m szint.

 

Tegnap még nehéz lett volna szavakba önteni, hogy milyen is volt 2 fokban, esőben, szélviharban, sárban tekerni 4 órán keresztül...

Most sem könnyű, de tanulságos.

 

Először is ha tudja az ember, hogy ilyen idő lesz/van nem indul el. :- ))) DE komolyan, erre aztán az égvilágon semmi szükség nincsen! Vagyis eltudok képzelni olyan helyzetet amikor ez fun de ez most nem az volt.

 

Nu, szóval emellett ha már az ember elindul akkor reménykedik, hogy a szervezők mindent megtesznek, hogy a verseny normális legyen. De nem.

A szervezők nem fektettek energiát abba, hogy kivegyék a ragadós saras részeket, hogy keressenek alternatív utakat , hogy megfelelően kommunikálják az itatópontokat verseny előtt, hogy legyen nedves időre való láncolaj, TF2 spray és nagy pumpa az itatóknál...

Az étel ital ellátottság: lidl-s kakaós nápolyi, banán, vmi fornetti szerű süti, narancs, citrom, víz, izó... Hmmmm micsoda svédasztal...

 

A pálya jelölés... a sárga alapon fekete nyilak jók voltak DE az esőben a nyilak megadták magukat és a szélviharban erre-arra lengedeztek... tudom, hogy volt aki emiatt eltévedt...

 

Szóval elnézést de én ebben a tegnapi „versenyben” semmi jót nem találtam... sőt mondom annyira mérges voltam amikor célba értem, hogy nagyon csúnyán elmondtam volna a fentieket HA lett volna érdemben akárki is még a célterületen! Ez volt a kegyelem döfés... sehol senki érdemi rendező, sátorok eltűnve, a beérkezésem se érdekelt senkit hogy bemondja. Talán csak a kedves szőke lányok javítottak a helyzeten akik levágták a csippet meg kaptam egy csokit. Ja és vasvillával (a bazi sáros mivoltom miatt gondolom) odanyújtva egy elég jópofa érmet.

 

Na és a végére.... hát ez hogy 3 helyre szedték szét a helyszíneket...

Rajt/cél terület az még egész jó volt bringás szempontból, bár a szélvihar rengette a sátrakat nagyon de volt elég wc.

A bringamosó  5-600m-re volt innen amit sárosan, elfáradva, eléhezve a továbbra is csepergő esőben és viharos szélben mókás lehetett megkeresni és sorban állni 1 órát...

A kaja és díjátadó rendezvény csarnok egy 3ik helyszín autóval kb 2km a rajt/cél területtől... A kaja nekem bejött a bolognai szerű tésztával sok sajttal. Üdítők 400ft...

Végjáték: persze aki első lett kapott egyedi nagyon szuper díszkancsót és egyedi mezt ami szintén klafa. Ez érintett kb 25 embert. A többi 500 (voltunk annyian?) meg a tombolában reménykedhetett...

 

Lécci jövőre figyelmeztessetek nehogy benevezzek... Köszönöm...

 


  • Rabbit kedveli ezt

#15
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Na ki kezdi a beszámolót? 😂
Por nem volt...
  • Rabbit kedveli ezt

#16
gaboca1

gaboca1

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 2.348 hozzászólás

Eladó nevezés, hosszútáv(60 km), 5.000 Ft. Tel: huszas 246-44-tizenkilenc



#17
CacheFinder

CacheFinder

    újonc

  • fórumtag
  • 8 hozzászólás
  • LocationPécel

23 év kihagyás után tavaly a Bükk Maraton minitávján keveredtem újra verseny közelébe, szigorúan nagyon amatőr szinten.

Idén már 6 versenyre neveztem, ez volt az első.

Szerintem teljesen rendben volt a dolog. A rajt-cél terület kultúrált volt. Volt büfé, árnyékba is lehetett húzódni. Ádám természetesen hozta a formáját.

A pálya száraz, poros, köves, néhol mélyebb nyomvályúkkal tarkított. Ha figyeltünk a jelzésekre, akkor a hozzám hasonló újrakezdő is biztonságosan végig tudott menni rajta. Na, jó azért előtte megnéztem a tavalyi videókat, így nagyjából tudtam mire számíthatok.

A frissítőnél 2 pohár vízre és 1 darab banánra álltam meg. Pont nem volt tülekedés.

Szerintem megyek jövőre is, ha még bringázom... :)



#18
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Szerintem is jó volt minden. A két kiscsaj a templomos (?) frissítőnél mondjuk nem volt a helyzet magaslatán:
-Kulacsba kérek vizet. Köszi. Ne félig, teli légyszi... Köszi.
-Kulacsot töltsd fel légyszi vízzel... Ne öntsd kiii! Méér öntötted ki?? Volt benne izo. Most felitassuk...? 😂
Én magamnak feltöltöttem a félig töltött kulacsot a poharakból. 😁

Valami helyi mosó azért jó lett volna, legalább magunkról leveretni a sarat. Csobbantunk helyette egyet a Balcsiban, jó volt. Először voltam, megyek jövőre is.

#19
szak

szak

    vendég

  • fórumtag
  • 350 hozzászólás

Ez nagyon tuti verseny volt. Sokan voltunk, bár M2-ben kevesebben, mint tavaly. Gyors volt a pálya, porzott, náhány jó kis egynyomos, egy-két helyen azért figyelni kellett. Nem túl hosszú felfelék, de azért volt két rövid fal is. Szerintem a szervezés, jelölés, frissítés hibátlan volt, a pólónak is tök jók a színei.



#20
laczie

laczie

    fórumtag

  • fórumtag
  • 120 hozzászólás
  • LocationBudapest

Azt hiszem az én véleményem a középúton van. 

Csak saját tapasztalatot és látott dolgokat írok le.

Beneveztem az 50km-re , de sajnos a felkészülés nem úgy jött ki, ahogy terveztem. Így jobbnak láttam átnevezni a 25km-re.

Írtam nekik e-mailt, de még azóta sem kaptam választ...

Előtte azért próbáltam kicsit odatenni magam, így végül indultam az 50-esen. 

Rajtszám átvétel vége előtt nem sokkal érkeztem. Valóban jókora sor volt a helyszíninél, de ez itt most engem nem érintett. Azt csak hallottam és láttam, hogy többen nem kaptak rajtszámot a végén,csak chipet. Az időjárás előrejelzést figyelve felkészülhettek volna a több helyszíni nevezőre, de szerintem nem égbekiáltó, ha nincs rajtszám. 

A pálya a tavalyinál jobb volt szerintem, és nagyon tetszett. Jól lehetett haladni, jó volt a kijelölés is. Szombaton voltam a pálya utolsó szakaszán. Elég sok kiálló éles követ láttam az út közepén, amikre gondoltam majd kerül festés a figyelemfelhívás miatt, de nem volt. Őszintén megvallva, verseny közben szinte észre sem vettem őket. 

Frissítőpontok is jók voltak. Főleg a másodiknál volt egy kellemes leányzó. Így, ott kicsit tovább maradtam és elég sok időt vesztettem.  :)

 

Vannak jobban szervezett versenyek. Ez tény!

Viszont, nekem és még biztos nagyon sokaknak jól sikerült versenyélmény volt. 

Mondom ezt, úgy hogy csak évi 4-5-re megyek el, amatőrként. Tehát vannak nálam többet látott és profibbak, de akinek ez valóban ennyire nem jön be akkor ne induljon. 

Üdv. és béke ... :)