Jól elkúrtuk. Úgy gondoltuk, hogy csak átgurulunk sástóról... Ja, gyalog végül gyorsabb volt. Rajtszámátvétel, majd keresem az autót a parkolóban bõ tíz percig, semmi. Kiderült, hogy nem engedték fel. A rajt pillanatában sikerült elõvennem a bringát az autóból... Na mindegy, mi voltunk hülyék...
Ez a harmadik Mártám, és ahogy eddig is, most sem okozott csalódást a pálya. Végre egy olyan maraton, ahol tényleg olyan érzésem van, hogy montizom.
A kijelölésban voltak hivák. Két olyan kanyar volt, ami lejtõre esett, nem jelezték elõre és nem is sikerült annyira lelassítani, hogy be tudjak fordulni. Továbbmegy, visszafordul, bekanyarodik. A Dante által említett kitérõ majdnem nekem is megvolt. Az elõttem haladó srác be is nézte, és csak a vak szerencsének köszönhetõ, hogy észrevettem egy kõre felfestve a nyilat, ami nem volt túl feltûnõ. Megálltam, rákiáltottam a rendezõgyerekre, hogy arra? Mire válaszolt, hogy arra hát. Aztán még a versenyzõ srác után is kiabáltam, hogy áááájááámegnemarra! Az nem világos, hogy ha ott állt három rendezõ, akkor miért nem tûnt fel nekik, hogy az emberek sorban rossz irányba mennek...
A tech support zseniális ötlet. Egy felütés után kaptam egy belsõt, és pumpát is, külön be volt készítve a prestásra és autósra állított pumpa! A következõ ponton láncolajat kértem, volt, sõt segítséget is kaptam! Pumpát olajat egyébként a legtöbb frissítõn láttam. Mindenhol volt hígitatlan iso, etalon. Az egyetlen tréfás megoldás a Kékes frissítõ volt, murvás lejtõn, ahol fékezni kell, mert jön a kanyar nehezen tudok vizet hörpintgetni. Érdekes, hogy a sípályán több lankás szakasz volt, ami tökéletes lett volna frissítõnek, szóval nem értem...
Ausztria, Kenguruk földje!