Elgondolkodtam azon, hogy sok-sok ember ott várakozott a kritikus elágazásoknál, fordulóknál, rendületlenül mutatva az irányt, amiért csak köszönet jár. Nagyon úriember voltam, mindenkinek odaköszöntem, ami jól esett nekik.
Köszönet a szervezésért és a plusz frissítõért. Szerintem a pálya-jelölések is rendben voltak. Azért egy kicsit leálltam vitatkozni a kiskör elõtt a szervezõkkel, régebben nem kellett bemenni a rajtterületre...
Ami a versenyt illeti, hát, életem legnehezebb Bükkmaratonja volt ez. Volt, hogy nem akarózott továbbmenni... Már a felétõl éreztem, hogy túl gyorsan fáradok, az Eged elõtti szakaszon kifejezetten lassú voltam a többiekhez képest, sokan megelõztek (egyet visszaelõztem lefelé, hehe).
Nagyon tetszettek a single-trackek és egyéb technikásabb részek, lejtõk, fõleg a Bányahegyi út-Felsõtárkány szakaszon. Szinte hihetetlen számomra, hogy a romló fizikai állóképességemet a technikai tudással kompenzálgatom, míg pár éve pont fordítva volt... Miért nem lehet a kettõt egyszerre? Mindegy, meg vagyok elégedve a valamivel több mint 6 órával a hosszún, a körülményekhez képest.
A zselés kajákra és egyéb koffeines, fehérjés "nyalánkságokra" nem vagyok még beállítva, inkább maradtam a hagyományos kosztnál.