Az államháztartás pénzforgalmi szemléletû (helyi önkormányzatok
nélküli) konszolidált hiánya ─ a Pénzügyminisztérium elõzetes adatai
szerint ─ szeptemberben 165 milliárd forint volt. Ezzel az elsõ
háromnegyedévben az egy évvel korábbinál 310 milliárd forinttal kisebb,
1147 milliárd forintos deficit keletkezett. Az egyenlegjavulás meghatározó
része a társadalombiztosítási alapokat érintette, ahol a tavalyi 190 milliárd
forintos deficittel szemben 116 milliárdos többlet keletkezett. Az elkülönített
állami pénzalapok szeptember végi aktív számlaegyenlege mintegy 31
milliárddal haladta meg az egy évvel azelõttit, 86 milliárd forint volt. Az
elõbbi két alrendszer javuló egyenlegének hatását kissé mérsékelte a
központi költségvetés tavalyihoz képest 27 milliárddal nagyobb, 1350
milliárd forintos hiányajól értelmezem a fenti sorokat, hogy csökken az ország adóssága?cigis téma
nagyanyám is kb. 65-70 éves korában tette le, mivel nagybátyám is leszokott, aztán azt mondta, hogy akkor õ is meg tudja csinálni.
egyik napról a másikra tette le a Kossuth-ot

Dave
sok sikert az OKTV-hez! az órára meg nem kell várnod 20 évet, a jelenlegi felfogásodnak, gondolkodásodnak szerintem sokkal hamarabb is beérik a gyümölcse
órás téma:
általános iskola 7.ben - talán 7 éve - volt a kezemen utoljára óra. azóta van mobilom, ahol meg tudom nézni az idõt.
havas téma:
vp-ben, meg itthon is hózik', de nem marad meg. remélem kitart estéig, aztán lesz valami belõle:)
maggi
majd rájössz, hogy nem vezet jóra ez a bohém életvitel

én is így kezdtem tavaly

köszönöm a megtisztelõ figyelmet
üdvözlettel:
andris