Nekem pirosban volt a falon. Ráadásul Svédországból kaptam a képet, úgyhogy én voltam a májer a lakótelepen.
Tamaska: ezt a gyerekkori álmos dolgot már az Intense-mmel kapcsolatban is mondtad, de amióta itt pihen mellettem, azóta úgy érzem nincs igazad. Ha majd veszek mellé egy Countach-ot is, akkor majd visszatérek a mondásod igazára.
Egyszer olvastam egy tesztet, ahol a 3 generációt (Countach, Diablo, Murcielago) tesztelték, és a legizzasztóbbnak a Countachot ítélték, amit meg kell szelidíteni. De hát épp ezért nevezték el õket bikákról.
A Murci-t egy másik tesztben (Pagani Zonda, Edonis) viszont már kimondottan felhasznáûlóbarátnak tartották. Egyszer kipróbálnám bármelyiket, mert amióta mehettem egy felpiszkált RS4-essel azóta furdal a kiváncsiság, hogy mit tudhat másfélszer annyi lóerõ, holott már az audi is úgy fejbevágott, mint az állat.