
A szobában 8-an aludtunk éjfél után, miután Thy elmagyarázta a német csajoknak, hogy jobb lenne, ha már behúzódnának csivitelnli a szobájukba...
Reggel a káoszból kihalásztuk a mezeket és irány a rajt.
A rajthoz tényleg a legutolsóknak álltunk Orssal, Konamanóékkal. A cél az volt, hogy végig tudjak menni a távon: 50 km - szintfelmérés. Rajt és tekergés az aszfalton. Az emelkedõn lestem, kik vannak még itt az ismerõsök közül. A Camping után megkezdõdött sûrû tömött sorokban a tolás.
Az elsõ 20 km-en új max.pulzusszámot sajtoltam ki a testembõl, aztán az osztrákoknál az aszfalton a szembeszél nem igazán jött be, de valahogy magamhoz tértem, amikor találkoztam Setikével, jót beszélgettünk, meg felfogta elõlem a szelet. Aztán mi is összeszedtünk pár embert, Parát is!. Jót pihentem a srácok mögött, gondoltam már én is átvállalom kicsit a faltörést, de amint kiálltam oldalra, hogy elõzök, mintha falba ütköztem volna. El is szállt minden jószándékom és visszaálltam a srácok mögé.

De tök jó volt. Rengeteg ismerõssel találkoztam. Jó volt látni titeket a pályán. Aztán a lejtõn is próbáltam Setike nyomában maradni. Az új gumijaim nagyon jól tapadtak, nem féltem a kisodródástól. A frissítõn meglepett az energiaszelet. Újult erõvel vágtam az emelkedõnek. Lefelé meglepõdtem, hogy jé, nincs sár! (Tavaly nagy dagonya volt itt.) Megint egy tolós emelkedõ jött. Beért Thommey. Egy mosoly és elsuhant felfelé.
Aztán jött a két nagy domb. Miközben ballagtam felfelé, hátulról valahonnan hallottam Para kurjantását - biztos megtalálta a lejtõt.
Sajnáltam, hogy kimaradt a tavalyi nyálkás egynyomtávú egyenes ösvény.
Az aszfalton minden erõmet összeszedve nyomtam, hogy jól elfáradjak a végére.
A célban ott volt a csapat.

Az autóban Paullal kölcsönösen részletes élménybeszámolót tartottunk. Mindkettõnknek tetszett a verseny.
