Majd Csipisz biztos ír egy hosszabb beszámolót, de addig itt vannak az én gondolataim.
A legelejétõl a végéig egy pazar hétvége volt. Péntek kora délután (a nagy hófúvás után) felkerekedtünk 4-en (Kata, Csipisz, Dóri, én) becuccoltunk a kocsiba és már úton is voltunk Tarcal felé. Amikor felértünk már tudtuk, hogyha valami elvesz a tekerés/versenyzés élvezetébõl, az maximum a hideg lesz. Kipakoltunk, elmagyaráztuk Dórinak, hogy a Zolitól kapott kölcsön bicón melyik ujjával hol vált, és már mentünk is fel a hegyre. Már a legelején tudatosult bennem, hogy ha a sártól nem is, mástól tuti barna lesz a nadrágom, mire letekerem a 8 kört. Még mentünk este egy lámpás kört Csipóval, aztán korán nyugovóra tértünk a majdnem 5*-os szálláson. Másnap korán Csippel kitábláztuk a falut, a lányok a rajt-célterületen sürögtek-forogtak. Mire én felértem a pálya Viniék segítségének köszönhetõen már kb. kész is volt, a triálosok is érkeztek sorban, és bár késõbb azért lett egy jó kis mezõny, de egy jó ideig annyi monti volt fent, amennyi a miénk volt. Idõvel készen lett a pálya, Kata és Dóri csinálták a nevezést, a triálosok is már ugrabugráltak, miközben szólt a Hófehér Jaguár. 11:45-kor rajtolt a az ifi, a nõi, illetve még 1 kategória. Dóri végül elindult Kata bringájával, és bár az emelkedõk nem lettek a kedvencei, de a lefeléket élvezte. Az elején kicsit féltettem, mert a leszálló pára miatt végül csak lett egy kis minimális sár, de ügyesen megoldotta.
Végigszenvedte a 2 kört, de megérte, mert legyõzte saját magát, és eme gyõzelemért kapott málnás bort, kulacsot, villogó szettet, és egy olyan igényes érmet amilyen nekem nincs (nem volt). 1-kor rajtolt a felnõtt, illetve a master 1-es kategória. A mi mezõnyünk volt talán a legnépesebb a maga 18 (?) fõjével, de a masterek se voltak kevesen. A Sanyi szenvedése elég volt egy 4., az enyém pedig egy második helyre, ami ahhoz képest, hogy felvetõdött bennünk az "inkább ne induljunk, hagyjuk a pi..ába az egészet" gondolat, nagyon jó eredmény. Zoli is letekerte a 8 kört, õt az eléhezés "büntette", õ meg minket a verseny után a helyszínen vett szalmában érlelt sajtjának a szagával. Gellértnek köszönhetõen a pálya szalagozásának leszedése nem ránk maradt az eredményhirdetés után, ami már csak azért is kemény dolog, mert ha jól emlékszek Õ is indult. Este törtek a székek, fogyott a bor, Zoli megszelídített egy elefántot, Sanyi meg tanúbizonyságot tett arról, hogy létezik büdösebb dolog a Zoli sajtjánál, az pedig Sanyi maga (pontosabban ami kijön belõle). Összességében egy piszok jó verseny volt minden szempontból, egy kicsit hideg volt, de több negatívumot nem tudok mondani. Vagyis mégis, az pedig, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány debreceni induló volt. Természetesen nem akarok senki felett ítélkezni meg kérdõre vonni, hogy miért nem jött, csak régen is olyan jók voltak ezek a családias hangulatú összeröffenések, aztán ennél közelebb nem tudom hova lehetne szervezni egy színvonalas (mert szerintem ezt nevezhetjük annak) családias MTB versenyt. Reméljük lesz folytatása, és akkor többen leszünk! Aminek én a legjobban örültem a hétvégén, hogy Dórinak megtetszett ez az egész montizás, és bár szenvedett, meg minden baja volt a verseny után, de pozitívan tekint vissza mindezek ellenére is erre a hétvégére. Köszönettel tartozok Zolinak a kölcsön bringáért, ugyanígy Katának, szintén neki, Csipisznek, Nagy Gabinak és Vinnai Zsoltinak a szervezésért, meg azoknak, akik ott voltak és szurkoltak nekünk! Soha rosszabb hétvégét!
Belépés
Felhasználó létrehozása
Ugrás az oldal tetejére
