Belépés
Felhasználó létrehozása
ennek a történetnek is, mint minden rendes mesének, van kezdete, mely ebben az esetben péntek délutánra nyúlik vissza...Adott volt Dzsí és az Õ transportere, mely maximálisan, útviszonyoktól fühggetlenül, 90km/h sebsségre képes, és adott volt két csajszi, akik csak fél6ra tudtak az örsi kiinduló ponthoz érkezni. Így hát a transportert megpakolva Dzsíék útnak indultak fél5 körül, Mi pedig, a maradék, megvártuk a két csajszit, meg hát ha már úgy sem sietünk, kivittünk két tesztes 2008as Konát Lcs barátunknak. Egy szó, mint száz, kb másfél-két órás hátránnyal indultunk a többiek után, útközben köddel, csepergõ esõvel, és hát egyre nehezebb szemhéjakkal. Szerencsére jól haladtunk, így végül kb 3/4 órányira faragtuk a hátrányunk, persze Dzsíék már söröztek (kitudjahanyadikatvittékbeaszervezetbe)... A szinte egész éjjel szakadó esõ, nem túl jó elõjel volt.
Másnap reggel aztán kellemes, 10-12fok és igaz ködös, de jó túra idõ fogadott minket. Reggeli után a tranyó felvitte a csajokat (meg Skirit) a fennsíkra, míg a harcosok klubja elkezdte a két és fél órás mászását. A fennsíkra úgy értünk, hogy a tetejéhez közel többször is kisütött a nap, bíztatva minket, majd a fennsík elején, míg megpihentünk, kb 5 perc alatt 10méteresre csökkent a látótávolság. Felöltöztünk melegebbe, és folytattuk utunk, utunk azon részén, ahol viszonylag síkabb tekerés következett. A Varasó-menedékházig Gabibá az elõzõ nap kifordított bokájával küzdött, aztán feladta, és visszafordult, maradtunk hatan.
Innentõl ismét kellõen fárasztóan emelkedik, plussz itt igen erõsen köves is már az "út". Az "út" szót igazából csak a szélességébõl eredõleg merem ráaggatni, bár visszafele sikerült találkozni két elvetemült zsírseggû-tesóval, akik felküzdötték az autót. A meseszép kilátást csak felvázolni tudtuk Skirivel az ujjoncoknak, mivel a köd kitartóan megmaradt. Egy rövidke lejtmenet után következett egy újabb nehéz fokozatú tolós szakasz. Itt aztán Sanyi és Csaba kollegája adták fel, és fordultak vissza, bümtetésük a fennsík levezetõ szerpentinén szakadó esõ volt. Maradtunk négyen. Az igazi elvetemültek: Dzsí (vérbeli túra géppel, egy Kona Stinkyvel), Skiri, Kisisti és Én. A köd közben sûrûsödött, kb 4-6méternyit láttunk elõre, és hogy az utolsó reménysugarat is elvegye tõlünk a hegy, 3 szembeérkezõ túrista felvázolta számunkra, hogy a gerincen is ugyanez a szitu, vagy még rosszabb... Ennek és a közben mindenhonnan csepegõ köd ellenére folytattuk toább a tolást. A környezetünkbõl elkezdtek elfogyni a fenyõk (vagy legalábbis az ösvénytõl messzebb voltak, így nem láttuk õket, míg végül kb 1470méteren megálltunk energiát, szíverõsítõt szervezetünkbe bevinni. Hosszú várakozás után sem vékonyodott a tejfehérség, így gyorsan eredményt is hirdethettünk: havasok vs lovasok 2:0. Igen extrém élmény ilyen méretû ködben kb40km/hval döngetni lefele, felejthetetlen... A fennsíkra vissazérve persze kisütött a nap, sõt imitt-amott meg-megpillantottuk a kék eget, no persze úgy, hogy a gerinc még mindig a fehérségben maradt rejtve... Egy kellemes laza-tekerõs-levezetõ gurulással értünk vissza a fennsík szélén leparkolt autóhoz.
Mivel a csajok még vhol Ponor-rét végében gyalogoltak, ami a kocsihoz kb 2órányi séta, meg hát az utolsó laza-tekerõs rész mindenkinek tetszett, kocsiba ültünk és a csajok elé gurultunk. A csajokat felszedve aztán megállás nélkül zúztunk lefele. A szerpentin sarassága nem számított senkinek, igazi leszarok-mindent tekerés volt
Jómagamnak sikerült két olyan autóssal is összeakaszkodnom, hogy amit kaptak utánna, még lehet, hogy emlegetik: az elsõ egy Dacia típusú személygépjármû volt, és 5 utasa, akik keményen nyomatták lefele a dózerolás ellenére is elég egyenetlen úton. Persze nem hagyhattam, hogy az orromba tüsszögje a szinte égés nélkül kijutó benzint, így az egyik kanyarban belsõ íven "kiszorítottam". Persze hamar lehagytam, mert amúgy is kanyarokban sokkal gyorsabb kerékpárral. Aztán utolértem egy Pathfinder-t, amely már sokkal jobb pozícióból indult neki az útnak, de így is sikerült lehajráznom, amit nagyon nem vett jónéven a pilóta, és a kanyart követõ egyenesben megpróbált visszaelõzni... Na, bennem még igencsak élénken éltek a RBMR emlékei, ahol élõben láttam, hogy is sprintelnek a nagyok, így olyat toltam a lovon az egyenesben, amire már valószínûleg csak legyintett... A szerpentin alján aztán egy forrásvizet gyûjtögetõ román testvér megkérdezte, honnan jövök ily elszántan, de a válaszom nem nagyon volt hihetõ számára Mindezek után a csajok fõztek egy überalles francia hagymakrémlevest, Sanyi egy kiály krumplipaprikást, elfolytottuk borral,sörrel és még más folyékony dolgokkal, hagytuk üllepedni póker mellett, és feküdni mentünk...
Ugrás az oldal tetejére
Verseny dániában, ez nem semmi! Azért ha verseny indulsz legközelebb, ülj fel egy rendes kerékpárra! 
