A Pelso-ról nem ír senki - hát én sem fogok. Inkább nézzétek meg ezt a pubit: YouTube - Jan Ullrich storming Andorra
Na majd én írok! :-) Úgyis régen voltam jelen az internetes kapcsolatok ezen oldalán...
Na szóval:
SHKE tagságom 3. évében szántam rá magam arra, hogy elinduljak a TdP-n. Na meg természetesen kellett hozzá az is, hogy szerzõdést kössek egy edzõvel, aki - hosszas tárgyalások után - nem más lett, mint Kovács Norbert "Pityu". Január óta dolgozom a keze alatt, hogy úgy mondjam... Tehát mostanra éreztem magam olyan erõben, hogy bevállaljam ezt a versenyt. Már jó elõre jeleztem is, hogy indulni fogok, már csak a nevezési összeg miatt is, ugye. Eljött tehát a várva várt hétvége, összeszedtük mind az összes 5 versenyzõt, aki indulni kívánt és már pénteken lementünk Siófokra, hogy ne kelljen hajnalok hajnalán kelni. (Bár egy ember csak bevállalta: Zsóci, aki viszont a Balaton Maratonon indult) Sajnálatos módon Big P még korábban elvágta munkavégzés közben az ujját, ezért kizárásos alapon kijelöltük frissítõnek, õ vezette a buszt és kísért minket végig teljes hosszában. Itt is köszönet érte!
A pénteki napon nem sok minden történt, el is tekintenék attól, hogy részletezzem. Szombaton reggel kelés, reggeli, némi bemelegítés - hiszen lesz idõ közben - majd a rajthely elfoglalása következett. Voltunk egy páran... Szerencsére a lassú rajt valóban lassú volt. Aztán az éles után kezdõdött a kaland. Legfõbb reményem az volt, hogy minnél tovább tudjak a fõmezõnnyel együtt haladni. Közben volt egy kisebb dombocska, amit sikerült abszolválni úgy, hogy egyáltalán nem szakadtam le, aztán meg úgy 40 km. környékén egy egyenesben egy bukás közvetlenül elõttem, amit éppen csak hogy ki bírtam kerülni. Elég sz@r volt látni az bukó ember arcát és hallani, hogy mögöttem csörög a sok alumínium. De megúsztam, pedig majdnem az én hátsó kerekemet is kilökték alólam. Ezt követõen jött még egy domb, ami hosszabb volt az elsõnél, de nem olyan meredek. Ezt is sikerült abszolválni a mezõnnyel. Überfasza volt minden. Csak a sok körforgalomban és elágazásban kellett figyelni, mert ott aztán voltak lószok. És eljött a vég kezdete: 90 km-nél egy jobbos elágnál megérkezett a szembe szél és a mezõny meglódult, én meg leakadtam. Innentõl kezdve jött a szenvedés. Elõször bevárt egy versenyzõ és mentünk ketten, aztán összeszedtünk még egy embert, majd felértünk még kettõre és még lett valahonnan egy, így lettünk hatan. Mentünk jó darabig, de nekem ekkor már nem stimmelt valami. Jött egy kisebb, alig észrevehetõ dombocska, én meg úgy lemaradtam a többiektõl, mint a pinty. Egyedül küzdöttem tovább, Peti mögöttem volt a busszal, ekkor mondta, hogy jön mögöttem egy nagyobb boly, azokat várjam meg. Nagyon sokára értek utól, nekem legalábbis úgy tûnt, pedig nem mentem gyorsan. Próbáltam pihenni, hogy simán be tudjak állni. Végre felszedtek, mentem is a bollyal valamennyit, de a közérzetem ekkor már még rosszabb volt, nem tudok rá magyarázatot adni, pedig ittam is rendesen, ettem is idõben, Peti átadta a tartalék kulacsokat is, mégsem klappolt valami... Szóval leakadtam innen is, aztán még szenvedtem pár kilométert és mivel síkon 25-nél 160 volt a pulzusom, úgy gondoltam, hogy nincs értelme tovább szerencsétlenkedni. Megálltam és Peti biztató szavai ellenére beszálltam a buszba. 135 km-t teljesítettem 3 és fél óra alatt. Ez nagyszerû lenne, ha még nem lett volna 70 km a célig. A buszból sokkal jobb volt már :-) bevártuk Rónay Tomit és azzal a bollyal mentünk végig. T-Kulcs megérkezett az elejével 04 óra 50 körül, Csonti valamivel lemaradva 05 óra 26-tal, Tominak 05 óra 40 lett. Engem természetesen nem regisztrálhattak a célban :-( A történtek ellenére nem vagyok nagyon elkeseredve, levonom a következtetéseket és tovább készülök a többi versenyre. Aztán jövõre újból indulok és remélem végig csinálom.
Zsóci eredményét nem tudom, pedig néztem, elnézést érte :-P Az viszont biztos, hogy végig ment ;-)