10143 replies to this topic

[kohasz]

Örülök Tinca, hogy jól éreztetétek magatokat!
Beszéltem már azóta Csabival és elmondott pár érdekes dolgot.

Nem akarsz belépni a Salgótarjáni HKE-be? Idén egy hegyimenõt már sikerült leszerzõdtetnem, Ábrahám Balázs személyében. ;-)

Jövõ évi terveket majd küldöm idõben, de most - szerintem - Ti MÁSRA koncentráljatok.

[Tinca]

Gabes, gratula még egyszer innen. Most, hogy már tudom mirõl van szó, én is szívesen indulnék egy ilyen maratonon. Nagyon szép az a rövid kör, és végülis nem is nehéz igazán. Nem úgy, mint a Giau, meg a Fedaia. Hû, nagyon örülök, hogy megismertetted a BIG mozgalmat, nagy lökést adott a bringázáshoz. De a Dolomitokba sem jutok el, ha ez nincs, mit hagytam volna ki...!
Nem tudom, Csabával beszéltél-e már, nagyon örült a karmelegítõnek és az ajándéknak.

[Gyuri bá]

Na ez a túra feeling, amikor nem szakadsz meg, de azért jól kifáradsz, meg sok szépet látsz közben. A verseny az másról szól, ott nincs idõ nézelõdni.

[cerbona]

Gabes! Már kezdem érteni hogy, mért kedvelitek ennyire a BIG.-ket
Az a 5200m szintes maraton nem lehet gyenge

Most pénteken úgy döntöttünk átlátogatunk az Osztrák Alpokba 2 dombra. Hogy nevesítsünk... Hohe Wand (1098m) és Rohrer Sattel (864m). Amikor a magassági adatokat elõsször megláttam, kicsit elment a kedvem tõle, de szerencsére mégis kimentem. Rájöttem nem minden a magasság mert gyönyörü helyeken jártunk és olyan meredek emelkedõkön amilyenek itthon nincsennek.
A Team úgy nézett ki hogy: Aladár szervezte és vezetett, Vincze Gabi volt a navigátor,és F. Gyula, Lõrincz Bence, Attila, VB, Zolko + Én mentünk. Elég korán 04:45 kor indultunk ST-ból 10 körül érkeztünk meg Wiener Neustadtba ott leparkoltunk a város szélében. Nem telt el 5 perc már rendõrautó megjelent mellettünk és személyi adatokat kértek és felirták a busz rendszámát ... Aztán aznap még visszajöttek 1 párszor:D
11 körül indultunk el. Az útvonal (Wiener Neustadt- Weikersdorf- Winzendof -Hohe Wand ,majd vissza le Winzendofba majd ki a 21-esre és el Gutenstein-ig- onnan föl a Rohrer Sattel-ra majd ugyanezen az úton vissza Bécsújhelyre) Ez kb 115km lett és vagy 2000 szint. A két BIG-ben mindössze kb 1100m lehetett... de a közte lévõ útban nem sok volt a sík:p Hohe Wand ra vezetõ út az 17 km volt eleje majdnem sík+ sok tehén:D, aután följebb eléggé meredek volt sok szerpentinnel, sziklákkal, szalagkorláttal, szakadékkal:D persze fix 53-as tányéron jól ment a fölfelé... de úgy mentem hogy ne fáradjak el a szombat versenyre. Fenn elég szép kilátás fogadott de errõl inkább majd képekben...
Aztán a lefelé az nagyon tetszett... + kell majd ismételni:D Sisak nélkül ( mert ugye reggel a nagy sietségben itthon maradt) Lehet legközelebb nem 4:30 kor kelek, ha 04:45 kor van indulás:D A nagy szerpentinek meg visszaforditók ellenére, jó áttétel hiányában, sisak nélkül, gyenge fékhatással 81.5-el sikerült lejönni... úgy hogy elégé óvatosra vettem a dolgot, mert az egyik visszaforditós részen olyan 65el majdnem meglett a útpadka Simán 100 fölött lehetett volna jönni a végén, ha van rajta vmi jóféle fék
Aztán hullámvasuton a másik dombig. Az egy hágó volt egy buszmegállóval a tetején ... simán felmehettünk volna busszal:D Balázs , Attila, Bence a domb aljában megfutamodott a gyenge esõtõl...Igy csak 5 vitéz ment fel a púpra. Vissza ez is gyors volt annyira nem mint az elõzõ de 77km/h 53-14-ben ... áttételt itt is hiányoltam Aztán a domb aljától bementünk a kerékpárútra. Eszméletlen szép helyeken megy benn az erdõbe patak mellett fölött. A minõségrõl annyit h a patakon átmenõ ( fából készült) hidak jobb minõségüek mint az itthoni autópályák. a kerékpárútról, autóútról nem is beszélve. 7re értünk vissza az autóhoz ...Balázsék addig be is vállaltak 1 maszekot mert h ahol parkoltunk megkérték õket h segítsenek fát pakolni xD Majd fél 8 körül indultunk haza + álltunk 1-2 helyen... hazaértünk fél 2 körül. Jó kis nap volt!

[kohasz]

Úgy látom, hogy sikerült a Hohe Wand mászása.
Gratulálok hozzá!

Kéretik minden teljesítõnek sürgõsen BIG tagnak is lenni! ;-)

[Balu.v.]

Itt van pár kép tegnapról:cool2:

Galéria

[knandi]

A könnyû külsõket nem igazán tartós használatra tervezik, ezt az áruk is tükrözi. Csúcstechnika, nano izé, meg minden, lehet rövid távon nagyon tapad, meg szuper, de könnyûnek kell lennie, így sok anyag nem mehet bele, az anyaghiány meg ugye a tartósság rovására megy. Jó lehet au Ultremo, ha sok pénzed van, s 2 havonta cserélgeted.
A komoly strapa gumik (Conti Tourer pld.) azok nehezek, profi anyagok, de drágák is.

[kohasz]

Kemény lehetett a fékút Laci. Örülök, hogy megfogtad.
Amúgy Galyával kapcsolatban van egy ötletem. Majd év végén elmondom. Akkor lesz jelentõsége. ;-)

Túrázó lévén távol álljon tõlem, hogy bárminemû profi összehasonlítást adjak külsõk terén, de én a Vittoria gumikról nagyon jókat tudok mondani.
Korábban a Zafiro, most pedig a Rubino márkájúakat használom. Olyan 7-8 évvel ezelõtt egy szettel közel 8000 km-t mentem mindenféle defekt vagy szálszakadás nélkül. Végül csak azért cseréltem le, mert elkezdett az oldala kirepedezni.
Szóval én nem is váltaték Continentalra. Amúgy az összehasonlító adatokról (súly, gördülés...) semmiféle adatom nincs.

[AdLac]

Jók a beszámolók!
Én meg ma Galya felé mentem haza melóból, és kaptam egy elsõ durrdefektet lefelé a fallóskúti elágazó utáni jobb kanyarban. Huhh, meleg volt a pite. Kellett még az utánna levõ balos meg egy fél egyenes, hogy szépen lassan meg tudjak állni. Valami kivágta a külsõ és a belsõ oldalát. Külsõt belülrõl megfoltoztam, másik belsõ bele és szépen hazacsorogtam. Nagy szerencsém volt, hogy nem ment ki az eleje. Már át is gumiztam(Conti). Ultremot senkinek neee. Amúgy utolsó útja volt, még elraktam volna tartaléknak, de így kuka a hátsóval együtt, ami már régebb óta foltozott volt belülrõl.Pár hete dobtam ki 2 Ultremo R külsõt is, minkettõ szálszakadt lett.

[mjanos]

Robi ! A beszámolódat élmény volt olvasni, de még nagyobb élmény volt veled az események közvetlen részesének lenni . Te már igazi hegyikerékpáros vagy . Egyrészt mert másokkal ellentétben elmerted vállalni ezt a távot ,másrészt mert meg is tudtad csinálni. Harmadszor, mert most nem a feladásról ,hanem a továbblépésrõl beszélsz . A legfontosabb ami a hegyikerékpározáshoz de véleményem szerint az élet minden területén való megmaradáshoz kell az meg van benned és ezt úgy hívják hogy akarat.
Ennyi bevezetõ után én is írok egy kis élménybeszámolót a Salz. maratonról.
Egy kis létszámú de annál jobb hangulatú és elszántságú csapattal mentünk. (a korábbiak sem voltak rosszak .)
Én 4x voltam a Salz. -on. 3x indultam a korábbi C távon ( 54 km ) A „ bejárásokkal „ együtt 6 x mentem végig és már unalmassá vált . A „B” távot soknak tartom a szint miatt -ugyanis itt a hegy szó - amikor a valóságban szemben állsz vele- mást jelent mint nálunk. Így jól jött ez az új C táv aminek a hivatalos adatai 71.6 km 2560m szint . Igy erre neveztem .
Ez a táv tulajdonképpen a 110 és a 210 km távjának az utolsó 65 km ével azonos azzal a különbséggel hogy velünk egy 10km es un. „bemelegítõ” kört tekertetek végig mielõtt felküldtek a sóbányához .
És hogy Galcsik Robit mi készített ki ? mit jelent a „hegy „ mitõl sokalt be a hegy szóra Taki ? A sóbányához felmenõ sikló 521m en van . innét 1.5-2m széles majd késõbb 1.5m re szûkülõ gyalogos turista út vezet a sóbányához . A sikló végállomásáig az út 11 szer vált irányt.
Nekem a 6. irányváltásig sikerült nyeregben maradnom és 3.5- 4km / óra sebességgel száguldanom fölfelé. Ekkor rájöttem hogy ennyit gyalog is tudok menni , no meg már nem bírtam tovább mert a meredekségi szög meg tovább nõtt. a sikló tetejéig 29 perc alatt értem fel és 1.8 km tettem meg
A hab a tortán a sóbánya bejárata után jött itt már szélesebb aszfalt út következett csak a dõlésszögével volt baj . Hivatalos adatok szerint a meredeksége 19.5fok ami 35.4% os emelkedõt jelent . De természetesen az itt meg szokottnak megfelelõen nem 1-2 méter hosszban hanem kb 1-1.5km en keresztül. Több Magyar montissal toltuk itt a bringát és megállapítottuk hogy ez a szakasz nem hegyikerékpározás hanem hegyi kerékpártolás.
De szerencsére még fejben és állóképességben is sikerült ezt leküzdeni .
Csak a pontosság kedvéért egy két GPS adat ahhoz hogy érzékelni lehessen a „hegyet”. Az indulási pont 521m en van a teteje 1074 m a táv 3.1 km és ezt sikerült mindössze 55 perc alatt megtenni.
Es jött egy kis kellemesebb rész lefelé az elsõ itató pontig . Igaz itt a lefelé szó is máskép értelmezendõ.
Az itató pont egy gyönyörû vízesés mellet extra ellátással . Amikor feltöltõdtem és felfegyverkezve indultam volna tovább hátranéztem és jött az elsõ lelki „megrázkódtatás” Anita befutott az itató pontra. Ha az elõzõeket végigolvassátok és értelmezitek akkor kiderül minden igaz amit Robi írt Anitáról még akkor is ha a kettõnk közti korkülönbséget figyelembe veszem.
A második mászás lényegesen barátságosabb volt 802m rõl másztunk 1501m –re a táv 7.9km jól tekerhetõ különösen az elején majd kezdett egyre jobban emelkedni , de tekerhetõ volt csak erõnlét kellet hozzá.
kb a felénél el,ment mellettem a 100km elsõje- mint ha álltam volna- .
Az útvonalat csak internetrõl ismertem és a mászások tengerszint feletti magasságát jegyeztem meg hogy a GPS en nézve tudjam hogy mennyi van még hátra a csúcsig.
A második mászás vége felé úgy 1300 m körül egy fiatal magyar hölgy ( aki nagyon jól ment az itatótól sikerült az árnyékában maradnom) megkérdezte tudom-e mennyi van még hátra mászásból. Mondtam még kb 200m mondja az már nem sok , igen, de függõlegesen , Ne erre maga alá esett.
Ez volt egyébként a második mászás leg meredekebb de megfelelõ erõnlét esetén még tekerhetõ része.
Ez után egy kis hullám és itató pont után lefelé 1430 m-rõl 804m-re 9.8 km lefelé ami a csövön kifért 40-60 km/óra között murvás úton már a kezem nem éreztem elzsibbadt a kormány fogásától.
Leérve Goosau See- hez további lefelé de itt aszfalton 71.6km/ó .
Itató pont , feltöltõdés zselé indulás , csiki , csuki az erdõben és jött a 3. mászás 801m- rõl 1237m-re 6.8 km Jól tekerhetõ csak azt hittem sose lesz vége . Már kezdett fogy ni az erõ mert km- ben és szint- ben kb ennyire vagyok hitelesítve. De vitt az agyam mert tudtam ha ennek vége akkor meg van !!!
Az emelkedõ utolsó részén elsöpört mellettem a 200 km elsõje vagy 25 –tel . Ketten adták neki a ritmust és az erõt úgy mint a túron viszik a gyöztest .
Felértem ! Elfogott egy kis eufólia megcsináltam !! Lefelé – ami a csövön kijöhet.
Goosau, fodbal pálya, itató, csinnadratta, hangosbemondó: már másodszor mondták Janos Melihercsik Ungarn . meg még valamit de nem értettem.
Erõbegyûjtés itattak ami a kezük ügyébe került indultam tovább . Csiki –csuki az erdõben , száguldás aszfalton tábla 10km . esõ . Jól esett úgyis mindenem már elõtte is csupa víz volt.
Néztem az idõt .( Az elképzelésem illetve a kitûzött cél 6 órán belül teljesíteni) Nagyon kell hozzá menni és még van benne egy kis mászás és esik egy kicsit ettõl meg csúszhat. Maximális fordulat ( Már amire ekkor még képes voltam) Célba értem . Nem sikerült 6 órán belül teljesítenem . 6 óra 3 lett az idõ .
Örültem hogy igy tulajdonképpen nem agyon fáradva végig tudtam menni .
Este tombola illetve vacsorázás címen bementünk a városba . Nézzük már meg az eredményeket ! Ekkor derült ki számomra hogy elsõ lettem az AK 5 kategóriában .
A nap két nagy mondása számomra :
Anita beérkezett , én megyek oda gratulálok neki kérdezem hogy Robi hol van ? válasz : Mit tudom én …. kétszer vártam rá vagy 20 percet nem jött ott hagytam. A lábaddal mi lett ? ez a kötés reggel nem volt rajta ? Á csak elestem bekötözték és jöttem Basszus . Kb 50 percel mentem jobbat mint Õ ,mi van ha nem esik el és nem kötözik be és nem vár Robira ? megver ?
Taki : Aki 2 napig kiejti a száján a hegy szót annak átharapom a torkát. pedig Taki köztudottan nem fél a hegytõl . Akkor a hegynek itt tényleg más a jelentése?

[kohasz]

Csonti!

Köszönöm szépen!
Én is csak ajánlani tudom a külföldi maratonokat. Ráadásul nálunk nincs is országúti. Miért?
Egyszer volt csak vagy 10 éve és az egriek rendezték.

Ez a maraton, ahol én voltam jelenleg a legnépszerûbb. Közel 9000-en (!) indultunk.
A beszámolómban benne vannak a részletek.

Legnehezebbnek - tudomásom szerint - az Ötztal Marathon számít. 220 km és 5200 m szint. Ráadásul a legkeményebb hágó a végén van, a 2500 méteres Timmelsjoch.

Egyébként aki hegyekben szeretne túrázni ill. nagyot menni (versenyezni), azoknak az ilyen maratonok elsõ osztályú lehetõségek.

Beszámoló (nagyon hosszú)!

Dolomitok

Elõször 2005-ben hallottam a Dolomitok kerékpáros maratonról. Az azóta eltelt idõben különbözõ okok miatt nem sikerült neveznem erre a különleges eseményre, ám 2009 õszén sikerült, és ki is sorsoltak a közel 9000 induló közé. Mivel elsõsorban túrázni szeretek, ezért a maratont szerettem volna kiegészíteni kerékpáros túrázással, ahol is a BIG nemzetközi lista kiemelt emelkedõit céloztam meg. Mivel az idõpont közel esett a 40. születésnapomhoz, ezért családi, „köszöntéses” lett a program.

A kiutazás

Az útvonal tekintetében azon gondolkodtam, hogy a 140 km-rel hosszabb, de csak 60 km nem autópályát tartalmazó utat válasszam Innsbruck felé, vagy a rövidebb, de közel 400 km nem autópályát tartalmazót Lienz felé. Végül az elsõ mellett döntöttem, amit nem bántam meg, mert közel tízórás autózás után értük el Corvarát, ahol a szállásunk volt. Jellemzõ a Dolomitok maraton népszerûségére és látogatottságára, hogy bár ez a vidék paradicsoma a síelõknek, a hegymászóknak, a kerékpárosoknak és a gyalogtúrázóknak is, mégis a legzsúfoltabb és legdrágább hétvége itt a maraton hétvégéje. Ehhez mérten a szállást már elõzõ év decemberében (!) le kellett foglalni, mert már akkor fogyóban voltak a szabad helyek. A maraton szervezettsége és ellátása minden várakozásomat felülmúlta. A nevezési csomagban (75 EUR) benne volt egy Biemme márkájú rövid ujjú mez és egy mellény, energiaszeletek, energiaitalhoz való porok, egy kulacs, étel- és italkuponok a verseny utánra, csip az idõméréshez, a nevemmel ellátott rajtszámok és különbözõ prospektusok – mindez egy nagyon ötletesen használható, vállra akasztható reklámzsákban. A szállásunk dugig volt indulókkal és a hozzátartozóikkal, a személyzet ennek ellenére elég gyorsan felszolgálta nekünk a négyfogásos vacsorát. A kora hajnali kelés és a hosszú vezetés miatt elég fáradt voltam, így kilenc óra körül már álomba is szenderültem.

A maraton napja

Hajnalban váratlanul arra ébredtem, hogy szaladnom kell a mosdóba. Nem részletezem az eseményt, de a lényege az, hogy valószínûleg még Magyarországon összeszedtem egy calicivírust, vagy ahhoz nagyon hasonló fertõzést. Amikor reggel ötkor sétáltam le az étterembe, kialvatlan, fáradt és gyenge voltam, ráadásul éhségérzetem se volt. Tudtam azonban, ahhoz, hogy egyáltalán valamit tudjak tekerni, ennem kellene valamit. Így reggelire egy csésze teát és két szendvicset tudtam csak elfogyasztani. A maraton rajtja La Villa-ban volt, így reggel 8 km gurulás várt rám. A közel 9000 indulót négy nagy csoportba osztották, én az úgynevezett „kezdõ” csoporthoz tartoztam, ezért a falu legvégén volt a gyülekezõhelyünk. Kezdõknek azok számítanak, akik elõször indulnak (például én) és azok, akik még nem tudták teljesíteni vagy szintidõn kívül teljesítették korábban a maratont. Három távból lehet választani ezen a megmérettetésen: 55, 106 és 138 km. Eredetileg a 106 km-es középsõ távot céloztam meg, ám a reggeli állapotom ettõl teljesen elriasztott. Ahogy ott fagyoskodtam (nem pusztán a kora reggeli hõmérséklet miatt) a több ezer kerékpáros között, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen csak azért indulok el, mert a maraton miatt utaztam ide, és megpróbálom teljesíteni a legrövidebb távját. Ez a táv sem lebecsülendõ azonban még teljesen egészségeseknek sem, mert négy hágót tartalmaz, melyek közül három 2000 méter feletti.
http://www.maratona....lla_ronda_B.jpg
Ahogy jártak a gondolatok a fejemben, eldördült a startpisztoly is, és valahol kilométerekkel elõttem elindult a mezõny. A csipes idõmérésnek köszönhetõen pontosan tudom, hogy a hivatalos rajt után 22 perccel hajtottam át az indítóhelyen. Jellemzõ a verseny professzionalitására, hogy körülöttünk végig kamerás motorosok jártak, felettünk pedig helikopterek köröztek, melyek felvételeibõl a RAI 3 élõ adásban közvetített. Mintegy 5 km enyhén emelkedõ bemelegítést követõen következett az elsõ hágó, a Passo Campolongo (1875 m). 5,8 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 6,1%. A teljes útzárnak köszönhetõen mindkét sávot elfoglalva tekertünk felfelé a szerpentinen. Ameddig csak a szem ellátott felettem és alattam kerékpárosok kígyóztak. Az út a szállásunk elõtt is elvitt, így nagy örömömre szüleimmel is üdvözöltük egymást. Idõm és lehetõségem nem volt, hogy elmondjam nekik, mi történt velem, de nagyon jólesett a látványuk és az üdvözlésük. A hágón felfelé irigykedve néztem azokat, akiknek banán volt a zsebükben; ezt az egy étket tudtam elképzelni magamnak akkori állapotomban. A Campolongo tetején sikerült hozzájutnom egy fél banánhoz - és bár étvágyam nem volt - azt valahogy leerõltettem a torkomon. Ahogy zúdultam lefelé Arabba felé, el nem tudtam képzelni, hogyan fogok tudni én még három hágót is megmászni úgy, hogy legszívesebben már most lefeküdnék pihenni és aludni. A táj szépsége és a verseny atmoszférája azonban erõt adott a folytatáshoz, és a széldzsekimet levéve megkezdtem a hosszú szerpentinezést a Passo Pordoi (2221 m) tetejére. 9,2 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 6,9%. Talán ez a hágó volt az egész útvonal egyik leglátványosabbika, mert viszonylag hamar elfogytak a fák körülöttünk, és gyönyörû sziklakombinációk vettek körbe minket. 8-9 km/órás tempónál többet nem tudtam kisajtolni magamból, szerencsére még így is tudtam elõzgetni. Felérve a csúcsra kellemesen melengetõ napsütés fogadott és egy hatalmas kép, amelyen a talán két legnagyobb olasz bringás volt látható: Fausto Coppi és Gino Bartali. Kicsit pihentem, fényképeztem párat, majd széldzsekimet felvéve elkezdtem lefelé száguldani. Az árnyékos részekre érve furcsa hidegrázást éreztem, valószínûleg már itt hõemelkedésem lehetett. A Passo di Sella (2223 m) emelkedõje rendkívül hirtelen indult, tulajdonképpen a 8%-os lejtbõl a keresztezõdésben hirtelen 8%-os emelkedés lett. A hágó 5,5 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 7,9%. Nem sokkal késõbb egy frissítõállomás is üzemelt, ahol újabb banánnal próbálkoztam némi energiához jutni. A négy hágó közül a Sella volt a legmeredekebb, ehhez mérten voltak, akik már tolták a bringájukat, illetve az út szélén pihegtek. Már nekem is nagyon nehezemre esett a tekerés, de próbáltam a teljesítésre összpontosítani. Aztán eljött a pillanat, amikor felértem a Sella tetejére. Rögtön a csúcstáblához kormányoztam a kerékpáromat, és próbáltam egy fotót készíteni, elõbb azonban arra lettem figyelmes, hogy furcsa akcentussal valaki a keresztnevemen szólít. Egy nagy társaság szerette volna ugyanis, ha készítek róluk egy képet. Látták a rajtszámomon a nevemet, így szólítottak meg. A fotót meg is csináltam nekik, cserébe õk is készítettek rólam egyet. Keleti irányba tekintve már látszódott az utolsó hágó csúcsa is, elõbb azonban még egy nagy lejtõzés következett. Az éles kanyarokat már elõre jelezték felfestésekkel, illetve a szervezõk piros zászlókkal integettek nekünk. Sajnos, itt láttam egy baleset következményeit is: a hölgyet éppen akkor tették vízágyra, amikor elhaladtam mellette. Aztán a Passo di Gardena (2121 m) mászásakor ment el mellettünk az õt szállító mentõautó. A hágó 5,8 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 4,1%. Ezt a hágót már valószínûleg „saját zsíromból” tudtam abszolválni, a frissítõállomáson ugyanis már a banánt se kívántam, csak egy pohár iceteát tudtam meginni. Felvillanyozott azonban a tény, hogy innen egy gurulással elérhetem az 55 km-es táv célját. Ráadásul ez még 11 óra elõtt megtörténhet! Ami lehetõséget adna a további távok teljesítéséhez. A lejtmenetet ehhez mérten nagyon erõsre vettem, és a biztonságot elõtérben hagyva igyekeztem a lehetõ leggyorsabban haladni. Corvara-ba leérve már kordonok között haladtam, amikor egy jobbos kanyart követõen feltûnt két kapu: a bal oldali a célkapu volt, a jobb oldali pedig az áthaladókapu. A szívem nagyon vitt volna az áthaladókapu felé, ami még nyitva volt, ám az eszem tudta, hogy abból súlyos problémáim lehetnének. Ezért kiállva a nyeregbõl besprinteltem a célba, és 10:59-kor át is haladtam rajta. Beérkezve rögtön a kezembe nyomtak egy üveg frissítõ italt, egy maratonos kitûzõt, levették a csipemet, és visszakaptam 10 eurót. A szemközti parkban behúzódtam az árnyékba, ahová hamarosan megérkeztek a szüleim is, és részletesen elmeséltem nekik, mi is történt velem hajnal óta. Sajnos, annyira rossz volt a gyomrom, hogy az összes kuponomat odaadtam nekik beváltásra és fogyasztásra. Visszaérve a szállásra arra gondoltam, hogy ledõlök és jól kialszom magam, ez azonban nem sikerült. Egy hõmérõt kerítve hamar kiderült ugyanis, hogy a testhõmérsékletem 37,9-re szökött fel. Így a nap hátralévõ részében ágyban maradtam, a vacsorát is kihagytam. Négy teát ittam üresen, néhány kekszet és rizst ettem. Aztán valahogy mégis sikerült elaludnom

A kirándulások

Másnap reggel kipihenten és elég jó közérzettel ébredtem, így egy könnyû reggelit követõen elhatároztuk a szüleimmel, hogy belevágunk az elõre eltervezett kirándulásokba. Elõször a Passo di Giau (2232 m) szerpentinjénél szálltam ki az autóból. Nagyon érdekes volt ilyen kevés energiabevitellel kerékpározni, de legnagyobb meglepetésemre (bár abszolút nyugodt tempóban haladtam) mégsem éreztem komolyabb fáradtságot vagy eléhezést. Ez a hágó szépségében – szerintem – vetekszik az osztrák Großglockner-rel. Egy hosszú lejtõzést követõen a szüleimmel volt találka Cortina d’Ampezzo-ban. Némi városnézés után a festõi szépségû Misurina-tóhoz kirándultunk, innen felhajtottam a Tre Cime di Laveredo (2350 m) sziklái alá. Itt már a kedvem is visszajött, és némi fogvicsorgatással ugyan, de még a helyenként 12%-os emelkedõ sem tántorított vissza. A kilátás lenyûgözõ volt. Bár eddig is nagy hatással voltak rám a Dolomitok sziklái, ez a hely ébresztett rá igazán arra, hogy az Alpoknak ez a vidéke egy igazi különlegesség. Visszafelé tartva a szállásra még volt kedvem, erõm és idõm is ahhoz, hogy felbringázzak a Passo di Falzerego (2117 m), illetve az innen kiágazó Passo di Valparola (2192 m) tetejére. Este már a krémleves kivételével a teljes vacsorát meg tudtam enni, és lefekvés elõtt még egy csodálatos, igazi dolomitos naplementében volt részem. Az utolsó kirándulásos napunkon elõször a Passo delle Erbe (1987 m) mászásával kezdtem. Erre egy igen keskeny aszfaltcsík vezetett. Ráadásul eddig nem tapasztalt, idõnként igen veszélyes repedések is húzódtak rajta. Ezen a vidéken beszélik talán még a legtöbbet az egykoron anyanyelvnek tekinthetõ rétoromán nyelvet, a ladint. Innen nyugati irányba haladtunk tovább, és megmutathattam a szüleimnek is a Passo Pordoi szépségét. Tipikus „Alpok-érzés” volt a hágó csúcsán élvezni a napos-felhõs idõt, ugyanis ahogy elment a nap, rögtön kb. 6-8 C fokkal lett hidegebb. Legurulva Canazei-be két kitérõt tettem még, az egyik a Dolomitok legmagasabb csúcsa, a Marmolada (3343 m) alá vezetõ Passo di Fedaia-ra (2054 m) vezetett. Itt egy lenyûgözõ tó látványa és a Marmolada csúcsa alatt húzódó sípálya vonalvezetése nyûgözött le. A másik kitérõm a rendkívül meredek és a közforgalom elõl lezárt Rifuggio di Gardechia-ra (1950 m) vezetett. Ez a helyenként 12-14%-os meredekségû út a gyalogtúrázók paradicsomába vezet. Bár a kis turistaközpont magassága 50 méterrel 2000 m alatt van, mégis szinte a világ tetején érzi magát az ember.

Konzekvenciák

Nagyon sokszor jártam már az Alpokban, bár, igaz, szinte csak Ausztriában, ám a Dolomitok, úgy érzem, látványban mindenképpen felülmúlja az Alpok már részeit. Az utak rendkívül látványosak és jól kiépítettek, szállásokkal is bõségesen ellátott a vidék. Apró negatívumként érzékeltem, hogy szinte csak fizetõparkolók léteznek (ráadásul hétvégén is 8-20 óra között), és nagyon kevés az élelmiszerüzlet. Mindent összevetve igazán csodálatos túrázásban volt részem a Dolomitokban, és végül a maraton egyik távját is sikeresen teljesítettem.

Nagyszerû bringázás és kirándulás volt!

[Galcsik1979]

Salzkammergut-trophy beszámolómból pár dolog kimaradt. Oka az, hogy az elõzõ bejegyzésemben a versenyrõl szeretem volna egy mindenki számára átérezhetõt írni.
Õszintén gratulálok mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a kiszemelt távját. Külön elismerés azoknak akik nem tudták mire vállalkoznak mert még nem voltak.
Janibá korosztályát megnyerve és kiváló eredménye magáért beszél. Ezúton kérek tõle elnézést, hogy nem vettem fel a telefont mikor keresett, de le volt némítva.
Rajtnál Anitával indultam, kicsit gyorsan kezdet, 9 km-ig együtt mentünk. Májig nem értem, hogy utána honnan volt ebben a kicsi lányban ennyi erõ és kitartás. Láttam, hogy növekszik a távolság köztünk, de nem bírtam vele menni. Szeretném egyszer megtudni mi hajtotta, és abból a valamibõl én is feltankolnék a következõ megmérettetéskor. Azt mondta az elsõ pihenõnél vagy 40 percet várt, de nem értem be. Sajnos már csak a célban láttam legközelebb. Ott láttam meg, hogy be van kötve a térde. Mesélte, hogy az egyik kanyarban kicsúszott alóla a bicó és letérdelt. A Kohász-Kéken tett teljesítménye is elámított, de amit itt ment az minden dicséretet megérdemel.
Takit meg valami motor hajtja szerintem. Ment, ment ,ment és csak ment. Látszott rajta, hogy kivan, de valami nagyon vitte Õt is elõre. Igen tudom a bicó volt, de volt még ott valami… Na de jövõre….

[cerbona]

Salzkammergut-Trophy 2010. július 17.
. … A hegy, ami ott várt ránk az elmondhatatlan számomra….
Azért megpróbálom:
Többen mondták, hogy a Salzkammergut Trophy- t érdemes legalább egyszer élvezni. Idén tavasz elején elterveztem, hogy elmegyek oda. Sokat gondolkodtam milyen távon is kellene indulnom.
Az 54 km (1539m szint) valamint a 71,9 km (2533m szint) szemeltem ki magamnak. Nevezésemet sok gondolkodást követõen a 71,9 km-re adtam le.
Rajtot követõen az elsõ 9 km különösebb gond nélkül jókedvûen ment 12:53 másodperc hátrányt szedtem össze.
Na de ami ezután jött…..
11 km-nél már 39:19 másodperc hátrányom volt. Maga a hátrány nem is lett volna vészes, de éreztem magamban, hogy kezdek bepánikolni. Az elsõ nagy mászás (600m-3km szakaszon) és tudtam, még 60km van hátra és én szinte csak támolyogtam, nem tudtam tolni a biciklit, annyi erõm nem volt, a hegy közepénél a cipõmet olyan erõvel nyomjam a talajra, hogy az ne csússzon el. Itt ért be a ’B’ táv elsõ helyezettje. Ez az egyébként is nyomott kedvemet tovább rontotta, hiszen a srác menetszele amit felfelé hagyott maga után az teljesen letaglózott. A velem együtt vánszorgó ’C’ távosokról hasonló kép áradt. Sikerült végül felérnem a hegy tetejére ahol egy frissítõ állomást követõen kicsit megpihenve továbbindultam.

Második mászás (10km szakasz 800m szinttel) eleje és igazából a teljes hegy szerintem is tekerhetõ. De én bírtam. Állni is fájt. Lassan, nagyon lassan haladtam felfelé volt rész mikor tekertem de többet kellett toltam. Ekkor értek be a ’B’ távról magyarok akikkel kicsit sikerült mennem néhány szerpentint. Majd megint jött egy mélypont, pedig azt hittem ha sikerül a holtponton átesnem akkor már nem lesz baj. Órám szerint 34,9 fok volt és még 40 km hátra másfél mászással. A bicóra támaszkodva pihentem és láttam, ahogy az izadság nem csepeg rólam hanem a két kezemrõl folyik folyamatosan mintha tusolnák. Beért egy idõsebb magyar látta, hogy bajban vagyok bekísért az árnyékba és mondta, hogy kicsit pihenjek, igyak és szerinte ne folyatassam. Ez volt az eddig nap legrosszabb eseménye számomra. Ekkor elborult az agyam és nagyon mérges lettem. Nem akartam feladni – végig akartam csinálni minden áron- Majd az öreg elment adott valamit, szõlõcukrot talán, az finom volt.

Itt ültem le elõször kicsit pihenni szerintem olyan 20 perc körül pihenhettem. (gyönyörû volt a táj) Tudom, hogy a hegy közepén nem szabad megállni. Ezért kicsit összeszedtem magam és azon gondolkodtam, hogy úgy fogok menni, hogy csak mindig a következõ árnyékos területig ott szusszantás és gyerünk tovább Robi. ez nem látszott rossznak 2-3 szerpentinig ment. Majd beért az ’A’ táv elsõje (Nos Õ sem tolta). Teljesen összetörtem lelkileg éreztem meghalni sem lenne erõm. Ekkor már a mászás vége felé jártam. Toltam- húztam- szenvedtem majd sikerült elérnem a tetõt és onnan már lefelé vitt a bicaj. A frissítõ állomáshoz érve inni nem volt erõm. Azt ittam, amit a kezembe adtak a fejemet sem emeltem, amíg bele bírtam a folyadékot önteni a számba addig ittam majd jött a következõ pohár, de ha nem adták volna a kezembe szerintem nem tudtam volna az asztalról elvenni. itt 8-10 percet pihenhettem. Majd indultam tovább. Megtettem 15-20 métert mikor hallom, hogy nagyon ordítanak mögöttem. Ekkor hátranéztem és hát nekem ordítottak - ez bizony nem gyalog túra a bringát is vinni kéne-. Visszasétáltam a bringához kicsit nézegettem majd egy segítõ odajött valamit mondott kivette a kulacsomat megtöltötte és visszaadta. Kicsit mosolygott kedves volt tõle jól esett (bár sosem ismerném meg arra sem emlékszem, hogy lány vagy fiú volt). 38 km nél 2:59:48 másodperc hátrányom volt. Itt a végkimerülés határán voltam. Befeküdtem egy a sziklafalról lezúduló patakba fürödtem egy jót, majd megtöltöttem a kulacsokat. A’B’ távosok látván hogy ez egy jó helyen lévõ a szintrajzon nem szereplõ frissítõ állomás megrohamoztak kb olyan 20-30 kulacsot megtöltöttem majd mondtam, hogy már mennék, mert én másik távon vagyok.

Volt a hátamon egy hátizsák tele cuccal ekkor nyúltam hozzá elõször ettem belõle valamit és indultam. Ekkor jött a harmadik mászás Nem volt meredek és annyira hosszú sem. 6 km-en 400 méter. Ez jól indult tekertem és lám haladtam is azonban ez sem tartott örökké egy idõ után kezdtem érezni, hogy rosszul vagyok. Szédültem majd megcéloztam egy árnyékos részt televolt csalánnal meg szúrós gallyakkal, de nem zavart. Ép be akartam magam oda fészkelni mikor valaki megszólított „NE BÚJ, CIGÁNY LÁTLAK!” Ez Taki volt a ’B’távról. Utolért-majd elhagyott valamit mondtam neki de nem emlékszem mit. Ezt követõen már csak arra emlékszem, hogy a lehunyt szemem elõtt a napszemüvegemen keresztül hirtelen besötétül. Az az érzés mintha a napot sötét felhõ takarná. Kinyitom a szemem és egy férfi ál felettem. Majd jön egy fél-kulacs víz a fejemre meg egy ébresztõ pofon. Ekkor feltápászkodtam és mondtam neki, hogy jól vagyok csak néha alszok bringázás közben. Na ezzel beszélgettem valamit Lengyel volt de picit tudott magyarul. És mondta hogy jön velem kicsit. Sajnos a harmadik mászás tetejétõl kb 150 méternyire dõltem ki. itt szerintem olyan 40 per cörül biztos feküdhettem Ha a faszi nem jön még mindig ott aludnék. Ekkor megláttam egy táblát 25 km a célig. Ez felvillanyozott teljesen hatalmas erõt adott. Majd elkezdett esni az esõ.
Az esõrõl csupán annyit, hogy kinyitottam a számat és olyan 2-3 másodperc alatt tele lett esõ vízzel. 53km nél 4:15:24 hátrányom volt. Esõtõl teljesen jó lettem az utolsó itatópontnál nem is álltam meg folyamatosan tekertem. Ömlött az esõ, de nagyon kellett már. Gyakorlatilag a célig nem is álltam meg. utolsó 15 km-en arra gondoltam, hogy a célba érkezés elõtt van egy apró emelkedõ kb 30 méter és 4% -egy rövid balos kanyar- vajon ki fogok-e tudni ott tekerni. Ekkor találkoztam Takival aki a szállás felé ment. Azt mondta maradjak a célba majd bejön értem kocsival. Ha jól emlékszem nem is válaszoltam csak indultam tovább. Emlékszem azon ügyeskedtem ezalatt hogy a bringát valahogy járdán tudjam tartani mert majd ki esett a kezembõl. Késõbb meg mintha Janibát láttam volna de nem vagyok biztos. Majd beértem a célba. Örültem – Boldog voltam – hogy sikerült beérnem még értékelhetõ -148. ként 71,9km 7:55:13 másodperccel 4:41:37 másodperc hátránnyal - helyen.

Én nem a helyezésért mentem. Boldog vagyok, hogy azok közé tartozhatom, akik büszkén viselhetik a Salzkammergut-Trophy pólót.
Így utólag azt mondom nem az erõlettemmel volt a baj. Lelkileg nem erre számítottam és ez nagyon megterhelt. 60 km izzasztó vánszorgás ezt jövõre is szeretném átérezni.
Iszonyatosan jó volt. Jövõre is szeretnék kijutni és talán a 119,1 km megpróbálni. Erre a Maratonra egyszer mindenki menjen el. Életre szóló élményt ad annak, aki szereti ezt a sportot legyen az profi, amatõr vagy csak egyszerû hobby biciklis.

Grat!! nem semmi... kis fáradtság lehetett ha keró nélkül akartál továbbmenni:)

+ Gabesnak is Grat!!!! 1x 1 ilyenen énis énis
ez hány km volt és mennyi szint?
és melyik a legnehezebb útismaraton?

[Galcsik1979]

Köszönöm a jókívánságokat mindenkinek !
Hát a Salz kemény dolog lehetett mindenkinek, de Robinak különösen ! Annyira K.O. lenni, hogy ott hagyod a bicajt, meg lefekvés, az nagyon kemény ! Én egyszer dobtam el magam verseny után a kimerültségtõl, hát nem kívánom többet azt az érzést, az lett a versenyzõi "karrierem" vége, kerülöm is azt az érzést azóta is, inkább csak nyugisan tekergetek. Én nem jártam még arrafelé, meg talán igazi nagy hegyet sem láttam még bringával, Tátra volt régen, de az is csak gyalog. Tényleg elismerésem mindenkinek, aki ennyit le bír tekerni !

Sosem voltam még ennyire kiütve. Engem amúgy idegesít legszívesebben most visszamennék és újra nekivágnék. Abbahagyni? Na errõl hallani sem akarok. Most úgy érzem eddig nem tudtam mi az a hegyi kerékpározás. Talán a tavalyi szilvásváradi maraton hagyott bennem némi nyomot. De ennek a nyomába sem ér. Ez nekem igazi dopping volt és talán a legjobb.

[Galcsik1979]

Megjegyezném, Robi hátizsákja volt vagy hat kiló... De ahogy másnap reggelinél leadta a bicó otthagyást és az autó eláztatást én majdnem belefulladtam a reggelimbe. A B távról csak annyit mikor be értem a célba figyelmeztettem mindenkit ha az elkövetkezõ két napban bárki kiejti a száján a HEGY szót annak menten átharapom a torkát! Most már megcsinálnám újra szívesen csak ne ilyen kánikula legyen, szeretnék jövõre is ott lenni, és szeretném ha Robi is ott volna!

Jövõre megyünk, naná hogy megyünk. Meg az is tuti hogy a következõ évtõl már nem fogok a helyi maratonokon rövidtávon elindulni.

[cerbona]

Köszönöm a jókívánságokat mindenkinek !
Hát a Salz kemény dolog lehetett mindenkinek, de Robinak különösen ! Annyira K.O. lenni, hogy ott hagyod a bicajt, meg lefekvés, az nagyon kemény ! Én egyszer dobtam el magam verseny után a kimerültségtõl, hát nem kívánom többet azt az érzést, az lett a versenyzõi "karrierem" vége, kerülöm is azt az érzést azóta is, inkább csak nyugisan tekergetek. Én nem jártam még arrafelé, meg talán igazi nagy hegyet sem láttam még bringával, Tátra volt régen, de az is csak gyalog. Tényleg elismerésem mindenkinek, aki ennyit le bír tekerni !

Boldog boldogot!!!

Huuuh bazzz akkor nekem is sapka van ...multkor a Turulnál én is eldobtam a vasat 5 percre a befutó után:D

[knandi]

Köszönöm a jókívánságokat mindenkinek !
Hát a Salz kemény dolog lehetett mindenkinek, de Robinak különösen ! Annyira K.O. lenni, hogy ott hagyod a bicajt, meg lefekvés, az nagyon kemény ! Én egyszer dobtam el magam verseny után a kimerültségtõl, hát nem kívánom többet azt az érzést, az lett a versenyzõi "karrierem" vége, kerülöm is azt az érzést azóta is, inkább csak nyugisan tekergetek. Én nem jártam még arrafelé, meg talán igazi nagy hegyet sem láttam még bringával, Tátra volt régen, de az is csak gyalog. Tényleg elismerésem mindenkinek, aki ennyit le bír tekerni !

[gaboca1]

Megjegyezném, Robi hátizsákja volt vagy hat kiló... De ahogy másnap reggelinél leadta a bicó otthagyást és az autó eláztatást én majdnem belefulladtam a reggelimbe. A B távról csak annyit mikor be értem a célba figyelmeztettem mindenkit ha az elkövetkezõ két napban bárki kiejti a száján a HEGY szót annak menten átharapom a torkát! Most már megcsinálnám újra szívesen csak ne ilyen kánikula legyen, szeretnék jövõre is ott lenni, és szeretném ha Robi is ott volna!

[Gyuri bá]

Ezt vártam Robi, ezt az önironikus beszámolót. A lényeg, hogy nem adtad fel.

[kohasz]

Szép volt Robi!
Köszi a beszámolót! (Az enyém is hamarosan készen lesz.)
Szerintem jól látod a dolgokat. Egy megmérettetésre fizikailag és lelkileg is fel kell készülni.
Most én is be vagyok lelkesülve a külföldi Maratonra. Lehet, hogy jövõre is kipróbálok egyet, de maradok országúton. Terepen én nagyon óvatos típus vagyok.
Szóval hajrá jövõre!

Közben megérkeztek a hivatalos képek is a Dolomitok Maratonról.
Íme:
Mászás a Passo Campolongon (1875 m)
http://farm5.static....244565eff_o.jpg

A Passo di Gardena (2121 m) emelkedõje
http://farm5.static....4dff9edea_o.jpg

Boldog célbaérés
http://farm5.static....832481aac_o.jpg