Tegnapi eset a Forgách utcánál: Slattyogok hazafelé egy kimerítõ próbáról. Látom, hogy elõl két fakabát kommunikál egy biciklissel. A biciklis igen élénken mutogat. Gondoltam, hogy elcsapták vagy vmi ilyesmi. Közelebb érek és akkor hallom, hogy azért szivatják, mert a járdán tekret és õ meg pont azt próbálja megmagyarázni, hogy nincs kedve kivasaltatni magát a Váci úton. Ez már feketpontot jelent nálam, de csak ezután jött az izgi dolog. Pirosra váltot a lámpa és az elsõ sorba két tuning autó állt be. Spoilerek, gyárkémény nagyságú kipufógó, aszfaltig leültetett alváz stb. Természetesen összenézett a két vezetõ és bólintott. Onnantól kezdve motorpörgetés és feszült idegek, hogy mikor vált zöldre. Zöldre váltott a lámpa, gumicsokorgás motorbõgés, 40 m után 100 km/h fölött. Közben néztem a két rendõr reakcióját is. Amikor a két járgány a lámpához állt, akkor õk is fölkapták a fejüket. Gondoltam, hogy végre, vmit tenni is fognak már valamit az ilyen barmok ellen. Ehelyett nézegették a kocsikat és közbe egymással beszélgettek. Amikor elrajtoltak, akkor egymásra nézett a két fakabát és elismerõen bólintottak, amolyan "Szép volt fiúk! Csak így tovább" arckifejezéssel. Majd visszafordultak a biciklishez és szivatták tovább...
Saját véleményt nem fûzök az esethez, de szerintem tudjátok, hogy mit gondolok errõl. Legközelebb már azon se csodálkoznék, ha a rendõrök már szurkolnának is az ilyen rajtolásoknál....
A rendõrõknek csak annyit, hogy jó lenne ha az ilyen eszement autósokkal foglalkoznának, mert 1-2 vezetõ, versenypályának nézi az útakat.
Eltudom képzelni, hogy a gyorsulás után mennyivel mehettek. Persze a csóri bringással mernek szarozni, de a gyorsulóbajnokoknak meg tapsolnak. Ez remek.
Bocs, de most erre bedurrant az agyam, és még finom is voltam.