Sziasztok!
Pécel - laktanya: die.
KisÖcsikével mentünk ma egy ultrarövidet, ami persze nekem ipari hosszúnak számít keresztúrról a laktanyához. Hát srácok, le a kalappal elõttetek; egy menteben megmásszátok az a tortúrát, ráadásul hallom, hogy ha edzetek, akkor 2-3x is egymás után?!?? Noooooooorrmmmááá.....
Hagyjuk.
A mese: befordultam az igazi emelkedõre és még azon egyenes végén (köbö 200 méter), a kanyar elõtt kidõltem és végem lett. Szívem a fejem búbjában, levegõ lent a völgyben, de ott nem, ahol kellett volna és lihegés, mint egy négylábú legjobb barát. Sacc 10 perc ácsingózás után úgy éreztem, hogy ma már nem ülök bringára, de feltolom, ha már itt vagyok. A domb teteje elõtt 150 méterrel pedig végleg kész voltam! Szívem megint kész, többször vészesen megszédültem, levegõ sehol.
Le kellett feküdnöm és egy jó 40 percet eldumáltunk KisÖcsivel minden széprõl és jóról, persze úgy, hogy kapjak levegõt... Kimúltam. Utána persze felmentünk és szép volt a kilátás - szinte 360°.
Lefelé könnyebb volt...
Ezúton is köszi Öcsike, hogy türelmed volt, ehhez a fetrengõ homárhoz
Borzasztó gyenge vagyok és borzasztó sokat kell még erõsödnöm - nem volt hülyeség a 'jövõre csatlakozok hozzátok' duma.
Uff.
***
Rix Raw!
Én is XC-s szeretnék lenni, persze ez évek múlva értendõ (lásd fenti beszámoló), de szívsesen villantok egyet magamról, ha elárulod, hogy pontosan mit is értesz ezalatt.
üdv. zoozoo