Minden bizonnyal egy fáradt Suzuki is egy ilyen lyukból bukkant elõ, mielõtt a tilosból behajtott volna a Podmaniczky utca kellõs közepére. Vezetõje, egy szõrmesapkás, szemüveges, egérbajszú kis droid bamba képpel bámult a körülötte száguldó autókra, a hevesen anyázó sofõrökre, és eszébe sem jutott, hogy ha már se szó, se beszéd behajtott a védett fõútvonalra, legalább nem kellett volna keresztben megállnia. A mellette ülõ asszonyka nem vett észre semmit, el volt foglalva ügyes és okos férje elolvadó bámulásával, a hátul ülõ gyerekek pedig még nem voltak elég szocializáltak ahhoz, hogy felismerjék, apuci éppen életveszélynek teszi ki õket...
Eközben Edi és Micó éppen Edi vadonatúj Renault-jában téptek a Podmaniczky utcán, és épp azon vitatkoztak, mit kellene csinálni az imént leszállított szerverrel, hogy rendesen mûködjön. Ilyenkor az ember nem ér rá foglalkozni holmi, a sáv közepén balfaszkodó Suzukikkal, sem azok szõrmesapkás, szemüveges, egérbajszú droidsofõrjeivel. Edi egyszer csak arra eszmélt, hogy a látómezejét egyre jobban kitölti egy autóüveg mögül bambán bámuló család, valamint hogy Micó üvölt, mint a veszett, hogy KUUUURVAJÓÓÓÓÓÓ!! - és a következõ pillanatban BAFF, a család a Suzukival együtt eltûnt, és a légzsák jól orrba nyomta mindkettõjüket.
Miután a por elült, kikászálódtak a légzsákok közül, megvakarták az övfeszítõ durranásától eldugult fülüket - Edi a balt, Micó a jobbot - és kiszálltak. Micó szemügyre vette az autót, illetve a balesetet okozó, autónak látszó tárgyat, ami most már mégannyira sem hasonlított autóra, és így szólt:
- Ez kurva jó volt... Ha egyszer sok pénzem lesz, ezzel fogok szórakozni.
Ezután megállapították, hogy nincs komoly baj, csak elszállt a Renault orráról a jelvény, meg alig észrevehetõen behorpadt a karosszéria. Eközben a szõrmesapkás, szemüveges, egérbajszú kis droid és családja is kikapaszkodott a külvilágra, ami komoly fémtechnikai kísérleteket igényelt, tekintve, hogy a nem épp a sérülésállóságáról híres Suzuki totálkáros ronccsá tört. Kész csoda, hogy megúszták épségben.
Szóval a család tagjai ott álltak korunk Trabantjának szomorú maradványai körül, és tanácstalanul néztek hol ide, hol oda. Apjuknak végre leesett, hogy itt neki meg kéne szólalnia, hát megpróbált.
- Ööö... Nem esett bajuk?
- Nem.
- Jaj, kigyulladt a kocsijuk! Füstöl... - mutatott rémülten a Renault-ra.
- Hol?
- Hát ott!
- Az a piropatron füstje.
- A... mié?
- A piropatroné!
- Az meg micsoda?
- Az indítja be a légzsákot és az övfeszítõt. Egy kis hatóerejû robbanótöltet.
- Úgy érti, felrobban?
- Igen, úgy!!
- Nahááát...
Droidapu körbejárta a füstölgõ Renault-t, és álmélkodva szemügyre vette a légzsákot, mert õ még ilyet nem látott. A család továbbra is sápadtan bámulta életük értelmét, a sok év munkájával összehozott autót, amibõl immár csak megfakult emlék maradt, valamint pár marék üvegszilánk és egy köbméter fémhulladék. A betétlapok kitöltése során kiderült egyébként, hogy Erdélybõl érkeztek, a papa vállalkozó, és azért vettek Suzukit, mert azt itthon gyártják, szóval személyesen Orbán Viktor álma kanyarodott ki Ediék elé, a három gyerek, négy kerék kombó, bár ezt az álmot a Renault lökhárítója elég rendesen összezúzta.
Hogy az erdélyi magyar vállalkozó és kedves családja milyen élményekkel gazdagodott késõbb a bukaresti nemzetközi gyorsvonaton, illetve hány elszakított hazánkfiának ecsetelték odahaza felháborodottan, hogy Budapesten micsoda állapotok vannak, békésen autózik az ember, és akkor jönnek ezek a mai fiatalok, száguldoznak ilyen piropatronos autóval, és csak úgy belemennek az emberbe, nos, azt nem tudjuk. A történet azonban nem ért itt véget, mert következett a biztosítóval való szerencsétlenkedés. No, itt jöttek csak az igazi droidok!
A Renault-nak, ugyebár, nem lett komoly baja, a jelvényt némi technokollal is vissza lehetett volna ragasztani, de a légzsákot csak szakszerviz tudja visszatuszkolni, meg a fedélzeti számítógépbõl is ki kell bûvölni az ütközés körülményeit rögzítõ EPROM-ot. Tehát költség adódott, irány a biztosító, majd az megtéríti. Ennek persze körülbelül annyi értelme van, mint egy ellopott laptop miatt a rendõrséghez fordulni, de legalább szórakoztató, és nem is olyan veszélyes.
- Totálkáros a kocsi? - hangzott az elsõ kérdés.
Természetesen nem volt az. De miért kérdezték? Mivel a biztosító ügyintézõje fecsegõs kedvében volt, megtudtak egy-két dolgot, amit a nagyközönség felé nemigen reklámoznak.
A biztosítási szakmában használt fogalom a gazdasági totálkár. Ez azt jelenti, hogy az autó ugyan lehet, hogy nem totálkáros, de már nem érdemes javítani. Ez esetben a biztosító fizet - ám csak egy nevetséges összeget. Pár százezer forintot öt-hatmilliós autókra. Hogy miért nem állapítják meg és fizetik ki a valós kárt? Azért, mert a teljes összeget csak peres úton lehetne behajtani, megtámadva a biztosító által kiadott szakértõi nyilatkozatot. Ám az emberek nyolcvan százaléka azt se tudja, hogy kezdjen ehhez hozzá. Aki mégis nekiugrik, az évekig elszórakozhat a bíróságon, és rákölthet egy vagyont az egész cirkuszra, szóval az indított perek nyolcvan százaléka végül elbukik. Tehát a biztosítók arra törekednek, hogy gazdasági totálkárt állapítsanak meg, ahol csak lehet, mert akkor õk mondják meg, mennyit akarnak fizetni. Ellenkezõ esetben a kocsi javításra kerül, és a szervizszámla pontosan számszerûsíthetõ biztosítási összeget képez. Üzletpolitika, kérem. És ezt a biztosító ügyintézõje teljes természetességgel elmagyarázta az ügyfélnek. Köszönjük!
Ám a szívatás visszafelé is mûködik. Ugyanis az igaz, hogy a biztosító igyekszik minél kevesebbet fizetni a kocsit ért kárért, ám törvényileg kötelesek megtéríteni a kocsiban elhelyezett poggyászt ért kárt. Természetesen ezt sem szokták nagydobra verni.
- És mi van, ha a hátsó ülésen egy ötmilliós Sun szervert szállítottam? Megtérítik az ötmillió forintot? - kérdezte Edi.
- Ööö, hát igen, ez esetben megtérítjük.
- Tehát csak annyi kell, hogy a baleseti jegyzõkönyvbe beleírjam, hogy a baleset következtében megsérült ez és ez a szállított tárgy, aminek ennyi az értéke?
- Így van, uram.