nekem is bejátszott ma egy kis Balaton. 90-en mentem, 8:47kor indultam.
összességében tetszett, víz volt rendesen, a szervezõk jófejek voltak, a terep is jó volt. a szétválásig egy ismerõssel mentem, akinek volt gps tracke, így nagyon nem tévedhettünk el. Bakonybél után pedig egy BBs-s sráccal (magellan váz, pilot villa, talán Balázs?), és 2 ismerõsével (egy idõsebb úr és egy fiatalabb srác), hol mögöttük lemaradva, hol elõre menve és a kérdéses elágazókban megvárva õket. Veszprém határától pedig én voltam a felvezetõ-buzdító, mivelhogy helybéli gyerek volnék és méterre tudtam, hogy mennyi és merre van még hátra (és persze jóval kevesebbet mondtam nekik:)).
a térkép szerencsére egyszer sem kellett (csak a célban vettem észre, hogy a hátulján van egy itiner is:D), ez annak köszönhetõ (az ismerõs GPSe mellett), hogy nagyjából 2 hete gyakorlatilag az egész útvonalat bejártuk vándortáborban.
ez elõny is volt, mivel pl. a bakonybél elõtti "lezúgásnál" (kanyargós szerpentin, murva, hosszú lejtõ) fejbõl tudtam, hogy hol mi következik, és mennyi van még hátra Bakonybélig. Bakonybélben gyors ebéd (2 májkrémes zsemle, fél csomag szõlõcukor, 1,5 sporszelet, 1 kulacs víz) + 20 perc pihenés. Bakonybélig egy szakasz nem tetszett, az a hosszú aszfaltos mászás Herend után: megyek, alig halad a gép, nézdcsak! ott a dombtetõ, felérek, és hoppá, ott a követekzõ dombtetõ...
és hátrány is volt: sajnos pontosan tudtam, hogy mi vár rám a tûzõ napon Bakonybél és Augusztin-tanya közöt. az elején húztuk egymást a BBs sráccal meg az idõsebb úrral, aztán nekem az izmaim felmondták a szolgálatot, és az agyam hiába mondta, hogy nyomjam, a mókuskerékfokozat is fárasztott, a lábaim mintha ólomból lettek volna, pulzus az egekben, le is vettem a jeladót, idegesített, aztán betettem a táskába meg valahogy nem érdekelt, hogy 185 vagy 190 bpm. gyakorlatilag minden fa árnyékában megálltam, toltam, szenvedtem, délibábot láttam, mez teljesen lehúzva, nyomtam magamba a szõlõcukrot meg a vizet, lazítottam, locsoltam magam, felültem, tekertem 150 métert mókuskerékben, végre a következõ fa, épphogy el nem dõltem, ittam, és így tovább...és eközben tudtam, hogy milyen kib*szott sok van még hátra a halálszakaszból:D
45perc szenvedés, azaz kb. 3km után valamiért úgy gondoltam, hogy ha sprintelgetek a szenvedés helyett a 2 árnyék között, akkor kicsit kizökkennek a monoton lassú ritmusból az izmaim és átlendülök a holtponton. sikerült is, 10 perc sprintelgetés-megállás után már azt akarták az izmaim is, amit az agyam (gy.k. hogy tekerjek). a tanya utáni frissítõpont nagyon kellett, bölcs döntés volt, hogy a tavalyi után (akkor is halál volt, ha jól értesültem, de nem volt frissítõ) raktak oda egyet. na ott megittam 3 kulacs vizet meg kértem még 2 kulacsnyit. a BBs srác vezette kiscsapat is pont akkor futott be a frissítõhöz, amikor én (nekik is volt holtpont, csak nekik nem a halálszakasz elején, hanem a végén), ígyhát mehettünk megint együtt tovább, minden komolyabb gond nélkül (najó, az idõsebb úr kb. 5 km/hnál belement egy repedésbe, és át kellett lépnie a biciklijén, de semmi baja nem lett:)) be a célba...
az idõm az olyan 6:30 körüli lett, az órámat kicsit késõbb állítottam le, amikor megkaptam a mindenféle ajándékot (jópofa az üveg, tetszik:)), na akkor volt 6:39nél. apu jött értem, jót mosolygott azon, ahogy kinéztem : "csíkosra barnultam", gondolom értitek mire gondolok és a szemüveg meg a kesztyû vonalában vagy fél centi só kiült a bõrömre:) megittam 7,5 liter vizet, ellenben csak egyszer kellett megállnom üríteni a 10. EP után, a többit kiizzadtam.
jól éreztem magam, így visszagondolva a halálszakasz is nagy élmény (vagy inkább nirvána?) volt. 99,9%ig biztos, hogy jövõre is megyek.
Hengernél a duplatáv mit jeelnt? 2*130 vagy 2*90? vagy 90+130?