Ugrás tartalomra

Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!
Jelentkezz be Regisztrálj
Kép

Villapark Vértes Maraton | Várgesztes

- - - - -

  • Lépj be és szólj hozzá
436 hozzászólás a témában

#1
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Ez most olyan jó volt, mint múlt héten Füred. Sőt, még többet kellett sétálni.
Szombaton aki kint volt bejárni, azt mondta teljesen jó a pálya. Aztán éjjel el kezdett esni és 9-ig esett. Szerencsére 13-14 fok volt, pára, full rövidben nem fáztam melegítésen, így nem vittem semmit a versenyre, jó is volt.
Gyakorlatilag ahogy beértünk az erdőbe, indult a sárdagasztás, sok helyen volt tekerhetetlen a pálya. Nekem kicsit demotiváló volt, hogy a több kör miatt ezekkel a részekkel még egyszer meg kell küzdeni.
Maroknyi ember indult, így a 2+1 bringamosóra sem kellett sokat várni, 3+ féle tészta volt, rajtcsomagban emlékérem, zokni, gél, sallang. Illetve szatyor nem volt, ezt így kézben el lehetett hozni.

Szerintem ilyen esőzésekkel nem lehet mit kezdeni. De akinek meg ez az erőssége, az miért ne verje agyon a többit? Lehet, hogy ő meg 35 fokban rogyik meg.

Egy élménynek jó volt, örülök, hogy elindultam.

#2
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

A bringasportos versenynaptár szerint május 13.

köszi!

Nálam totál szétesett az az oldal, szinte használhatatlan... Megtaláltam végül a táblázatot, akit még érdekel: https://bringasport-...A6Tuwg?e=WJfaa5



#3
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás

Az idei versenyről van valakinek információja? Se FB-on, se az oldalukon nincs még semmi, csak a tavalyi időpontok...


A bringasportos versenynaptár szerint május 13.

#4
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Az idei versenyről van valakinek információja? Se FB-on, se az oldalukon nincs még semmi, csak a tavalyi időpontok...



#5
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Köszi az eredménylistára mutató linket és a videót egyaránt! Egész jó, szépen felismerni az egyes helyeket.

 

Rövid beszámoló részemről:

------------------------------------

Strava log: https://www.strava.c...ities/985857145

 

...Életem első versenye, hogy nem volt bennem drukk előző napon, kifejezetten jól aludtam és versenyre menet is maximum azt éreztem, hangulatom és kedvem, mintha edzeni mennék. Így is fogtam fel - és ez elég jó, mert pont ez volt a célom. ;-) Úgy voltam vele, bringázom egy jót, minden mást kizártam a fejemből. Ha jobban belegondolok, kicsit félvállról is vettem, bringát fel sem készítettem normálisan, elől fent hagytam a kőnehéz Nobby Nic külsőt stb., de ez pont így volt jó, utólag sem csinálnám másképp! ;)

Rajtszám felvétel, közben beszélgetés ismerősökkel, majd egy rövid bemelegítés P. Atillával, végén egy darab rövid megindulással és mentem is be a rajtterületre. Ott egy ismerőssel még poénkodtunk mindenfélén, aztán pár perc után elindultunk. Az aszfaltos részen felvezettek bennünket, így együtt haladt a táv a köves rész kezdetéig, kicsivel az erdő előtti szakaszig. Onnan az eleje nagyon megindult, kisebb tempóval ugyan, de én is, közben próbáltam figyelni, hogy ne szálljak el a Wattokkal, amik nagyon könnyedén jöttek. Már az elején, az első mászáson a legtöbb Master 1-es mellett elmentem, legalább is úgy tűnt nekem. Egy Master 2-es után mentem a második mászásig, ott megelőztem az illetőt és egyedül haladtam végig az első körön, aztán a mini táv résztvevőit kellett kicsit kerülgetni a végén. 1 óra 12 perces időt mentem az 1. körre, amit bemondtak szerencsére, így tudtam, viszonylag jól haladok. A második körön szinte végig egyedül haladtam, a kör 2. felében értem be egy Waberer's mezes srácot, valószínűleg elit volt, talán technikai gondja akadt. A 2. kör vége felé azt éreztem, nem jönnek olyan könnyen a tervezett Wattok, de egyszerűen tudom, hogy túl keveset ittam; hiába, idén melegben még talán egyszer sem tekertem, szóval kezdtem dehidratálódni. Ez felismertem időben szerencsére, így itt rövid idő alatt megittam 1 liter vizet, az jól esett. 1 óra 14 perces lett a 2. köröm, ami még mindig egész tűrhető, kb. úgy tippeltem, további 2 percet lassulhatok az utolsóban - s ez körülbelül így is lett. :) Az utolsó körre már éreztem a lábaimat, hogy fáradtak, nem bírtam jól tartani a tervezett tempót, plusz pár lassú középtávoson kívül nem volt sehol senki, aki motivált volna, így hát nem is erőltettem túl magamat. A kör utolsó harmada előtt értem be Cs. Gabit, pár szót váltottunk, egy darázscsípés keserítette meg a haladását. Itt jött a single track rész, kár, hogy ennyire rövidke, mert egyébként elég élvezetesre sikerült, volt rajta pár gyökér és kő, de én még a merev villával is kedvelem ezeket (sőt!), jól adta a "flow"-t. Még egy nyúlfarknyi, de kellemesen meredek kis „leejtő” is jutott ide a végére.

A legutolsó mászás vége felé tűnt fel, mintha hosszú távos lenne előttem. Gyorsan közeledtem rá a visszafogott Wattok ellenére is, aztán mikor észre vett és mindketten felismertük a helyzetet, belehúztunk. Pont megelőztem a mászás végére, a legutolsó DH-ra együtt fordultunk, de a fully-ja ellen nem volt esélyem a merev villával. Hagytam is csak gurulni a bicajt, nem tekertem bele. A DH után egy nagyon rövid sík rész volt csak a célig, így egy erősebb megindulás után már láttam, pár másodperc híján nem lenne meg már maximumon sem az előzés, így el is engedtem a végét. 3 mp-en múlt, de hát ez ilyen! ;) A célban gratuláltunk egymásnak, mondta is a győztes, ha a végén kicsivel több a mászás, akkor én nyerek. ;) Sebaj, jó volt, élveztem végig és tökéletesen elégedett vagyok!

Szervezés szerintem nagyon jó volt, szépen végig kitáblázták, szalagozták, merre kell menni, a legutolsó DH 3-nyilas lefeléjét néztem be csak először, talán azt lehetne legközelebb előre jelezni, egyébként jelölés 10/10!



#6
Spirite

Spirite

    vendég

  • fórumtag
  • 130 hozzászólás


Spirite módosította - 2017. május 15. - 21:18

  • zscs kedveli ezt

#7
ZsoZ

ZsoZ

    vendég

  • fórumtag
  • 35 hozzászólás

Sziasztok, itt találtam eredményeket:

http://www.tktk.hu/v...n/eredmenyek-2/

 



#8
petter78

petter78

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 625 hozzászólás

Hello, ha találtok valahol bármilyen eredménylistát akkor azt betehetnétek ide.

Mentem 2 kört én is, de rohannom kellett haza, így a kifüggesztett listákat se néztem meg (már ha volt egyáltalán ilyen) Azt tudom - érzem- hogy rosszabbat mentem mint 1 éve csak megnézném, hogy ez mire lett elég. Ennek persze nem a pálya állapota volt az oka, hanem az erő meg az edzés hiánya :-) Én előzetesen sokkal rosszabb állapotokra számítottam. attól a pár dagonyától eltekintve teljesen jó viszonyok voltak.



#9
Macikutya

Macikutya

    vendég

  • fórumtag
  • 75 hozzászólás

Szeretném megköszönni Klement Olivér pályabíró Úr segítségét, aki szerzett számomra egy 8-as imbuszt, hogy meg tudjam húzni az első köröm felénél fellazult hajtókaromat. Ezzel lehetővé tette, hogy leküzdhessem a 2. és 3. körömet. Tettével hozzájárult zsíros testem transzformálódásának elindításához a szálkásítás területén.


Vigyázz magadra, mert mások sokan vannak, Te pedig csak egyedül!

#10
gaboca1

gaboca1

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 2.348 hozzászólás

Hamar megszépülnek az emlékek! :) Volt 3 nagyobb pocsolyás rész, persze ott köröztem le többször is embereket, hát én bizony fejbúbig sáros lettem, irdatlan nagy sár volt (de ahogy írtam, csak ezeken a részeken!). A bringámról alsó hangon egy kiló sár jött le az alsó vázcsőről. A kör vége felé volt egy tapadós sáros szakasz még, de abban csak tekerni volt egy kicsit nehezebb.

 

De a pálya ezzel együtt is tip-top volt, ha valaki a sár miatt nem jött, hát bánhatja! ;)

Ki mihez van szocializálódva, a köves Budai hegységhez képest lehet, nálunk Nógrádban a bitang nagy sár azt jelenti, megálltak a kerekek és a hátadon viszed ki a bicajt az aszfaltig, amin amúgy mi szédülünk kicsit!  :)

Vagy tavaly a Csömöri XCO, az már volt valami sár szerűség!

Ami tegnap volt, az csak sima kis híg iszap pakolás, csakis a bőrünk szépülése érdekében beiktatva!  ;)


  • zscs kedveli ezt

#11
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Bitang nagy sár...

Nekem olyan nem rémlik...  :)

Hamar megszépülnek az emlékek! :) Volt 3 nagyobb pocsolyás rész, persze ott köröztem le többször is embereket, hát én bizony fejbúbig sáros lettem, irdatlan nagy sár volt (de ahogy írtam, csak ezeken a részeken!). A bringámról alsó hangon egy kiló sár jött le az alsó vázcsőről. A kör vége felé volt egy tapadós sáros szakasz még, de abban csak tekerni volt egy kicsit nehezebb.

 

De a pálya ezzel együtt is tip-top volt, ha valaki a sár miatt nem jött, hát bánhatja! ;)


zscs módosította - 2017. május 15. - 08:01


#12
utazoli

utazoli

    vendég

  • fórumtag
  • 136 hozzászólás
Helló,képeket hol lehet találni?

#13
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Igen, hallottam, hogy jó volt. Ez van, majd jövőre. :)

#14
gaboca1

gaboca1

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 2.348 hozzászólás

Egész jó volt! Sár? Pár helyen volt csak, igaz, ahol volt, ott bitang nagy - de hát ez nem a Hamupipőke első buliján a királyi bálterem, ugye... ;)

(Behúztam egy dobogót is, pedig inkább volt a mai egy erősebb túra, mint verseny, na mind1!...) :D

Bitang nagy sár...

Nekem olyan nem rémlik...  :)



#15
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Egész jó volt! Sár? Pár helyen volt csak, igaz, ahol volt, ott bitang nagy - de hát ez nem a Hamupipőke első buliján a királyi bálterem, ugye... ;)

(Behúztam egy dobogót is, pedig inkább volt a mai egy erősebb túra, mint verseny, na mind1!...) :D



#16
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Kamerát nem viszek, de remélem nem hiába tettem fel sárgumikat, sz'al legyen k.nagy sár! (-:


  • zeezoltano kedveli ezt

#17
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Majd rakhatnál videót milyen volt a pálya. :D

#18
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

köszönöm, így már tökéletes! (Itthoni gépen már bejön a térkép, cégesen nem láttam semmit ebből)



#19
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Amit raktam linket, ott a lap legalján van egy térkép, azon a rajton kívül még kétszer jelez frissítőt. De hogy az valós vagy sem, nem tudom.

#20
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Frissítőpont hol lesz a körön, azt tudjátok?

Csak 1 a célterületen vagy lesz 2 is, ahol körönként frissíthetünk?