Ugrás tartalomra

Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!
Jelentkezz be Regisztrálj
Kép

Kelly's Bakonyerdõ Maraton | Bakonybél

- - - - -

  • Lépj be és szólj hozzá
884 hozzászólás a témában

#1
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Meg tudom erősíteni.

Pálya jelölése is alapvetően rendben volt, igaz, elég sok volt a kanyargós csiki-csuki például az első 50 km-ben, párszor nem voltam biztos abban, jö helyen járok (tökegyedül mentem gyakorlatilag a 30. perctől a verseny végéig, saját tempóban).

 

Persze azért sikerült a 68. km-nél elbizonytalanodni, mentem 3x oda-visszát, jó 5 percet vesztve ezzel, de aztán kis segítséggel meglett a helyes irány és még a helyezésemet sem buktam el (Bakonybél rajt-cél terület után, már túl a kis mászáson és aztán ahol a meredek(ebb) lefelé volt és jobbra az aszfaltra kellett hirtelen fordulni az erdőből).

 

Végre egy magyar verseny, amibe be mertek tenni rendes lefeléket, van benne pár jóféle single trail és néhány technikás kis lefelé is, ilyeneket eddig csak osztrák versenyeken láttam. Egészen jó pálya, jó verseny volt!

 

A 2 nap esőzés úgy látszik sokak kedvét szegte viszont, pedig nem vagy alig volt csak sár. Pocsolya akadt szép számmal ugyan, de mind kerülhető volt.


  • osi22 és joshua kedveli ezt

#2
osi22

osi22

    vendég

  • fórumtag
  • 162 hozzászólás

Megosztanám veletek a 2021-es verseny élményeit. Eddig is azt gondoltam, hogy magyar versenyek között a bakonybéli messze kiemelkedik minden tekintetben, de a mostani rátett még egy lapáttal!

Gyönyörű tájak, technikás, néhol kaptatós emelkedők és kemény lefelék. Ebben az évben sajnos a Cuha völgy kikerült a menüből, viszont helyette bekerült egy kemény felfele a Zörög-tető irányába meg egy kiváló és élvezetes Boroszlán tanösvény, amin rettentő jól lehetett lefele megküldeni a cangát! Bár csak közép távot mentem, azért a közel 70km és 1800m szint nagyon emberes volt, rendesen kihajtottam magam.

 

Köszönet a szervezőknek, újból egy kiváló versenyt biztosítottak nekünk, nagyon jól átgondolt pályával. Csak így tovább!


osi22 módosította - 2021. augusztus 08. - 11:07

  • joshua és zscs kedveli ezt

#3
Tekergek

Tekergek

    🚲

  • fórumtag
  • 1.257 hozzászólás

Sziasztok, mivel idén nem megyek (bringa szervízben a Bükk maraton után), kicsit késve a 2019-es Bakonybél maraton videóm: "https://www.youtube.com/watch?v=qEmhW1-8sSo"

 



#4
crx300

crx300

    újonc

  • fórumtag
  • 6 hozzászólás

Köszönöm annak a sporttársnak, aki a nevemben végignyomta a középtávot. Ma már többen gratuláltak a szép eredménynek és kérdezték, hogy mégis elmentél...  :D  :D  :D  :D  :D



#5
pleisztocen

pleisztocen

    vendég

  • fórumtag
  • 36 hozzászólás

Attól tartok, ha sikerült átkelni a Cuha-patak előtt a szántóföldön, akkor a patakátkelés már felüdülés lesz. :D

Ha esetleg nem olvasta volna valaki az eseméyn FB oldalán:

 

 

 

Tisztelt Versenyzők!

A tegnapi pályabejárás alapján a pálya teljes mértékben járható. Rövidtávon nincs rossz szakasz.
A közép- és hosszútávon egy helyen, Borzavár és Porva között, körülbelül 1,5 km hosszan találkoztunk dagonyázós résszel, de ezt az út mellett, a füvön tekerve ki lehet kerülni.

⚠️FIGYELEM⚠️ fokozottan figyeljetek, amikor átkeltek a Cuhán, mert a turisták köveket dobáltak a vízbe, hogy át tudjanak kelni rajta. - változás történt a Királykapu frissítőnél: az erdészet felújítás céljából elbontotta a hidat, így körülbelül 500 méterrel arrébb, az Odvaskő Panzió parkolójánál lesz a frissítő, és az ottani turistahídon folytatódik az út. - a pálya végén egy ösvény módosult: a nagy sár miatt murvás úton jön le a pálya a Királykapu után.

A pályán tolós szakasz nincs!

Szombaton várunk mindenkit szeretettel!

 



#6
pleisztocen

pleisztocen

    vendég

  • fórumtag
  • 36 hozzászólás

A Cuha-patakon hogyan fogunk átkelni? Komppal???

Attól tartok, ha sikerült átkelni a Cuha-patak előtt a szántóföldön, akkor a patakátkelés már felüdülés lesz. :D



#7
Macikutya

Macikutya

    vendég

  • fórumtag
  • 75 hozzászólás

A Cuha-patakon hogyan fogunk átkelni? Komppal???


Vigyázz magadra, mert mások sokan vannak, Te pedig csak egyedül!

#8
MJani01

MJani01

    maximus

  • fórumtag
  • 15.907 hozzászólás
  • LocationSzékesfehérvár

Azt tudja valaki, mikor dőlt el, hogy idén itt lesz az Országos Bajnokság?

 

Csak kíváncsi vagyok. Mindenesetre nem kapott valami nagy reklámot, magam is véletlenül tudtam meg, szerencsére még időben...

 

Viszont lesz egy kis sár, úgyhogy fenn is hagyom a 2.1-es Thunder Burt külsőket. :D

Én már tavaly tudtam róla.



A sebesség mindent megold.

 


#9
osi22

osi22

    vendég

  • fórumtag
  • 162 hozzászólás

A nagyobb baj, hogy napok óta nagyon nagy a szélvihar is az állandó esőzés mellett. Reméljük tiszta lesz a pálya, és a dagonyázás sem lesz vállalhatatlan!



#10
embé

embé

    fórumtag

  • fórumtag
  • 95 hozzászólás
Sár? Idén? Ugyan már... 😂
  • joshua kedveli ezt

#11
zscs

zscs

    bringás

  • fórumtag
  • 3.323 hozzászólás
  • LocationBdapest - Wien - Mondsee

Azt tudja valaki, mikor dőlt el, hogy idén itt lesz az Országos Bajnokság?

 

Csak kíváncsi vagyok. Mindenesetre nem kapott valami nagy reklámot, magam is véletlenül tudtam meg, szerencsére még időben...

 

Viszont lesz egy kis sár, úgyhogy fenn is hagyom a 2.1-es Thunder Burt külsőket. :D



#12
crx300

crx300

    újonc

  • fórumtag
  • 6 hozzászólás

Ne tessék kérem ilyen rosszindulatúnak lenni, sehol nem írják "k....ra defektmentes", csak annyi, hogy "Superkönnyű" vagy "ultrakönnyű"...  :)



#13
zeezoltano

zeezoltano

    bentlakó

  • fórumtag
  • 6.068 hozzászólás

Elnézést nem ön használta azt a narancssárga kurvára defekt mentes belsőt? :D


Amíg van más aki idegeskedjen helyettem, tegye meg az !
Ha nem kergeted az álmaid akkor csak vegetálsz!

#14
Tibimex

Tibimex

    fórumtag

  • fórumtag
  • 37 hozzászólás

Sziasztok!

A harmadik patakátkelésnél egy spori kisegített egy belsővel. Szeretném vissza juttatni neki ha felismeri magát jelentkezzen.



#15
MJani01

MJani01

    maximus

  • fórumtag
  • 15.907 hozzászólás
  • LocationSzékesfehérvár

Feltűnő, hogy a szervezők nulla energiát fektetnek a verseny népszerűsítésébe, marketing semmi, van egy alibi facse oldal és ennyi. Nem is értem mi motiválja őket évről évre? Vagy csak egyszerűen rutinból lejönnek és megcsinálják ezt a versenyt ezen a gyönyörű vidéken? Tavaly nem voltam, emlékeim szerint a nyomvonal is sokkal jobb, mint korábbi években. Ha valaki ott volt és nem bírja magában tartani gondolatait/tapasztalatait nyugodtan írjon ide :D

Nem értem én sem a szervezők többségét, ülnek a fenekükön és azt hiszik, hogy a már bevezetett versenyük majd magától szép lassan növekszik, pedig fogynak a nevezők, elöregednek és a fiatalokat új csatornákon kell megszólítani. 



A sebesség mindent megold.

 


#16
szak

szak

    vendég

  • fórumtag
  • 350 hozzászólás

Ha az ember időközben kedvet is kapna ...

Kétségtelen, nem keveset költünk felszerelésre, elég ha csak a kopó-fogyó cuccokra gondolok, utazás + nevezési díj, stb. Hát a hobbik pénzbe kerülnek az biztos. Mondjuk ha valakiből negatív stresszt vált ki a versenyzés jobb ja nem erőlteti. Engem kifejezetten feldobnak a versenyek, sőt egy-egy verseny közti dög unalom felkészülési időszakot is könnyebben teljesítek ha ott lebeg a következő cél. Erre a versenyre szerintem elmondható, hogy kb. ugyanazt kapod a pénzedért, mint mindig, van egy standard színvonal, amivel én összességében elégedett vagyok. Kicsit off: pl. a Balaton maratonon állítólag 700-an voltunk, azért az nem rossz manapság.



#17
joshua

joshua

    vendég

  • fórumtag
  • 225 hozzászólás

Én imádom a Bakony marci nyomvonalát,és a gyönyörű tájat! ezért évről évre mindig elmegyek pedig kutya messze lakom/Nyíregyháza/.Most is szuper volt a pályajelölés, szervezés, és a kaja is! az új nyomvonal 2.Kőris hegyre való mászás jó kis kemény dózerút, tetszett/olyan Osztrákos/ kicsit hosszabb lett a táv.Szóval én tutti megyek jövőre is.


joshua módosította - 2018. május 21. - 17:14


#18
kimy

kimy

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 600 hozzászólás
Ezektől függetlenül néhány számomra közeli rendezvényre elmegyek (kovácsi, gerecse, vértesboglár, duna?), ha az időjárás, kedvem/energiaszinten támogatja.

kimy módosította - 2018. május 21. - 17:10


#19
kimy

kimy

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 600 hozzászólás
Ha az ember időközben kedvet is kapna a verseny előtti hónapban vagy a helyszíni nevezés ára segít dönteni, mindennel együtt sok az a 18-20ezer forint/verseny,sajnos mar az összesre igaz, inkább tervezek egy jó útvonalata pilisben és bandázok dobogókőn a többi montissal, mint stresszeljek, ha a pénzemért egyre kevesebbet kapok, netán a technika miatt veszítek rengeteg helyezést. Hiába valaki csak amatőr, nézi az idejét, keresi magát a képeken stb. Kimondottam megutáltam a bringát a versenyek miatt, pont a lényegét cseszi el. Onnan tudom, hogy nem csak én vagyok így ezzel, hogy a veresenyek napján több ismerős arccal találkozok edzés közben. Visszatérve, emlékszem 2005-2006 környékén szívott magába a bikemag fórum, tényleg olyan élet volt itt, hogy nem csak naprakész volt az ember versennyel vagy technikával kapcsolatban, hanem egy nagy család is volt egyben. ☺️
  • gmatti kedveli ezt

#20
szak

szak

    vendég

  • fórumtag
  • 350 hozzászólás

Teljesen meghalt ez a verseny topic. Érdekes, pár éve még élénk élet volt itt (is), ma már csak a technikai jellegű topic-okat tartja életben egy maroknyi ember. Nem tudom, hogy a versenyek lettek ennyire népszerűtlenek, vagy az emberek szoktak le a fórumozásról. Minden esetre vannak feltörekvő versenyek (Zselic, Balaton), de ezek sem generálnak túl nagy kommunikációt. Érdekes ez a Bakony is. Nem voltunk valami rengetegen, pedig nagyon tuti volt. Tök jó idő, jó kis pálya, pont annyi sár, ami nem okozott gondot, de azért lehetett kicsit sarazni, Cuhában nem volt túl sok víz,  finom kaja stb. Összességében nagyon jól éreztem magam. Feltűnő, hogy a szervezők nulla energiát fektetnek a verseny népszerűsítésébe, marketing semmi, van egy alibi facse oldal és ennyi. Nem is értem mi motiválja őket évről évre? Vagy csak egyszerűen rutinból lejönnek és megcsinálják ezt a versenyt ezen a gyönyörű vidéken? Tavaly nem voltam, emlékeim szerint a nyomvonal is sokkal jobb, mint korábbi években. Ha valaki ott volt és nem bírja magában tartani gondolatait/tapasztalatait nyugodtan írjon ide :D


  • julien72 és gmatti kedveli ezt