Jelentkezz be Regisztrálj

Cruiser tulajdonosok ide!
#5241
Írta 2010. november 29. - 18:02

#5242
Írta 2010. november 29. - 18:01

#5243
Írta 2010. november 29. - 15:57

#5244
Írta 2010. november 29. - 12:29

, kiszeretett belõle, vagy felnõtt ???
Sziasztok,
visszatértem, és jelentem nem, nem nõttem fel, és nem szerettem ki a bicajból (hogyan történhetne ilyen?), csak miután szinte minden alkatrészt átszereltem már rajta, motoszkál bennem valami új, amihez pénz és hely kell, ezért hirdettem meg. Persze nem esek kétségbe, ha nem kel el, ez inkább olyan zen próbatétel, hogy ne ragaszkodjak a tárgyaimhoz.
Annak idején írtam a váltó átszerelésrõl, és azóta is áldom az eszem, hogy hallgattam itt valakinek a tanácsra, és a küllõket is cseréltem egyben. Megáztam már egy párszor, de nyoma sincs rozsdásodásnak.
Az elsõ fék is remek, tökéletesen bevált, noha óvtak tõle, hogy elgörbíti a villát, meg túlmelegszik stb. Nos, szinte napi városi használatban egyiket sem tapasztaltam, hozzáteszem nem szoktam száguldozni vele (Öltönyös bicaj ez kérem szépen!) de gyerekkel együtt – terhelten is közlekedek.
A legtovább a hátsó sárhányó beszerzése tartott (az eredetivel sokszor lecsaptam a hátam) mert sehol nem találtam fém, matt fekete, íves profilú, 180 fokot takaró alkatrészt, ami szépen, kicsit oldalt is takarja a gumi peremét. Végül itt Szegeden a HeavyPedal segített, egyébként az éves szervizét is õk csinálják.
üdv.
formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan mondat,
mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható.
#5245
Írta 2010. november 29. - 09:51

Csá mindenkinek!
Õsszel Debrecenben voltam vásárban és a szomszédomnál olyan ajándékokat árultak, amiket fogyatékos gyerekek készítettek. Hát nagyon ügyesek ezek a kis kölkökFotóról intarzia módszerrel így készítették el kedvenc járgányomat
Picasa Web Albums - hersits41 - Cím nélküli a...
Nagyon szuper a kép amit a gyerekek csináltak. Fantasztikus mi mindenre képesek.
#5246
Írta 2010. november 29. - 09:05

Kösszépen, azt kihagynám, max, ha nagyon nem lesz más.
Annyira át kellene dolgozni, hogy nem lenne biznisz megvenni...
Azért köszi!
Nekem is most vitték el a felújitásra váró 20·"kis zöld mini puch cruisert szólhattál volna elõbb
Én is az elsõ villát néztem rögtön, de egyébként nagyon tuti lett
Zsolt
#5247
Írta 2010. november 28. - 23:27

Egy régi kolléga hírdetése!
Kerékpár apróhirdetés: eladó használt és új bicikli és alkatrész ingyenes apró: GEPIDA NEDAO CLASSIC 2007 retro crusier

You can never have "enough" bikes.
#5248
Írta 2010. november 28. - 23:11

Karesz, láttam itt Nyíregyen 20"-os kerékméretû gyerek Loftys Cruisert az egyik boltban...
Kösszépen, azt kihagynám, max, ha nagyon nem lesz más.
Annyira át kellene dolgozni, hogy nem lenne biznisz megvenni...
Azért köszi!
You can never have "enough" bikes.
#5249
Írta 2010. november 28. - 22:52

#5250
Írta 2010. november 28. - 22:19

#5251
Írta 2010. november 28. - 20:37


#5252
Írta 2010. november 28. - 18:15

Õsszel Debrecenben voltam vásárban és a szomszédomnál olyan ajándékokat árultak, amiket fogyatékos gyerekek készítettek. Hát nagyon ügyesek ezek a kis kölkök


Picasa Web Albums - hersits41 - Cím nélküli a...
#5253
Írta 2010. november 28. - 18:08

#5254
Írta 2010. november 28. - 17:11

Tetszik ez a tároló...
(Majdnem) kész a Kari bringája, de azért egy próbakörre már jó volt.
"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve."
Csak a váltókart kellene még felvarázsolni valahogy...
Szegény Mócikának keresek most ilyen, vagy hasonló vázat, vagy bringát, hogy ne legyen ilyen morci...:
Azért Õ is mehetett egy kört:
Végkövetkeztetés:
Szerintetek?:
Csõõõ
Elõször is az tünt fel hogy mekkorát nõttek a kölkök!A bringa szokás szerint állat ,grat hozzá,igaz duplán tényleg jobb lenne.Nekem csak az elsõ villa nem passzol,olyan bmx-es,bár bejött az a kép is amin elõlrõl látszik elég kecses nem is olyan idegen!
#5255
Írta 2010. november 28. - 14:59


(Majdnem) kész a Kari bringája, de azért egy próbakörre már jó volt.
"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve."
Csak a váltókart kellene még felvarázsolni valahogy...
Szegény Mócikának keresek most ilyen, vagy hasonló vázat, vagy bringát, hogy ne legyen ilyen morci...:
Azért Õ is mehetett egy kört:
Végkövetkeztetés:
Szerintetek?:
Csõõõ
You can never have "enough" bikes.
#5256
Írta 2010. november 28. - 09:06

Nemtom, a Basmant elbírja?
A kreativitás magasiskolája
Nagyon szuper kis kerékpár tartó.
Valószínû hogy a köztereseknek az agyában a sebesség össze eklenne keverve hogy milyen formában büntessen meg.
#5257
Írta 2010. november 27. - 19:30

#5258
Írta 2010. november 26. - 23:51

Sziasztok, láttam a tv-ben egy reklámot ,volt egy másodperc benne ami felkeltette az érdeklõdésemet gondoltam megkeresem a YouTube-on ,hát nehezen találtam , de meg lett , megmutatom nektek is :
YouTube - Philips Senso Touch 3D Shaver CM
#5259
Írta 2010. november 26. - 17:59

Sziasztok, láttam a tv-ben egy reklámot ,volt egy másodperc benne ami felkeltette az érdeklõdésemet gondoltam megkeresem a YouTube-on ,hát nehezen találtam , de meg lett , megmutatom nektek is :
YouTube - Philips Senso Touch 3D Shaver CM
Hali!
Jó a szemed.
Szúpermód megláttad a bringát.
#5260
Írta 2010. november 26. - 17:34

YouTube - Philips Senso Touch 3D Shaver CM