bezzeg röhögni volt idõd megállni...
a tegnapi szerencse napnak ma megvolt a böjtje...
kezdõdött azzal, hogy majdnem sikerült elcsapnom kocsival két kis 15 év körüli hülyegyereket -mondjuk ez nem is akkora szerencsétlenség, hisz direkt volt-, kis hülyék lelépnek a járdáról, hatalmas arccal sétálnak át az úton, én meg mentem az addigi ~40es tempómmal, srácok csak nem sietnek, engem nem nagyon zavart, aztán utolsó pillanatban srác félreugrik, én meg satultam elõtte 20 centire... anyám kérdezte, hogy nem láttam-e õket, nyugtáztam, hogy tisztában voltam a jelenlétükkel, csak használhatnák a zebrát is...
aztán hazaérve gondoltam bicajozok egyet. végülis ez volt a legrosszabb döntés a nap során. utca végén defektet kaptam, hazajöttem, gumit cseréltem, újra nekivágtam. 10 kilóméterre jutottam, aztán hatalmas robbanás, durr defekt. király. telefon ismét szarakodott, már két hete randomszerûen kikapcsol, egy sms-t még ki tudtam csalni belõle, amit anyu sikeresen nem olvasott el, mint késõbb kiderült. elindultam haza, 5 km-t toltam, sok-sok autós elhúz mellettem, bámulnak, de nem kérdezte meg egyik sem, hogy mi ez az új sport, hogy bringás szerkóban tolok egy kerékpárt magam mellett... összefutottam haverral, tõle kaptam telefonos segítséget, hazavittek.
telefon továbbra se mûködik, kár volt megtaposni. most nekiálltam összevadászni azt a pár száz telefonszámot, ami a telefon memóriájába volt mentve...
tanulság:
jó kérdés, magam sem tudom...