A Salzberg.
Lecsapom a fejemet mint a sörös ló, és mókuskerekezek felfelé, a fordítókban kell vigyázni ki ne emelje az ember az elsõ kereket, az egyik ilyennél a padon üldögélõ idõsebb hölgy magyarul megbiztat, ez jól esik. Volt még Bad Goisernben egy magyar csaj az akkorát üvöltött, hogy: -HAJRÁ MAGYAR FIÚK!!! mikor odaértem, majd le estem a bicajról ijedtemben, ugyan ezt eljátszotta még egyszer a Gosaui tó partjánál is. Egész tûrhetõen megy a fölfelé gondolom mindaddig míg egy hosszútávos el araszol mellettünk, rombolóan hat az emberre, ez a fickó reggel négykor kelt, ötkor rajtolt túl van bõ 4000 méter szinten 130 kilométeren és akkor itten elõzködik... és távolodik. Egy fél forduló közt kell csak gyalogolnom mert két sorban tolják a bicajt elõttem, sikerül gyalog levadászni õket vissza a bicajra és fent vagyok a Sikló felsõ állomásánál, rövid aszfalt majd a rét, ennek is sikerül a feléig feltekerni, nem erõltetem mert a fekete leves most jön még. Vissza aszfaltra ahol is egy hölgy áll locsoló csõvel a kezében és frissítõ zuhanyt szolgáltat az azt igénylõknek, leveszem a szemcsim oda tolom orcámat és jöhet a jó hideg víz, borzongató érzés. Csattogunk fel gyalog az aszfalton a legmeredekebb részen 36%-os, nem lehet talpon menni mert a stopli megcsúszik, csupa karist az aszfalt, jó sokan elmentek már itt elõttem, sarokra kell terhelni. Túl vagyok a javán, itt kicsit laposodik egy két ember dacból felszáll a bicajra és imbolyog felfelé. Hát ilyen nincs, már megint rendetlenkedik a gyomrom, nincs mese meg kell állnom, betolom a bicajt egy pajta mögé elvonulok amennyire lehet és lekuporodok, hát ez rosszabb már nem nagyon lehet gondolom, de lehet... megjelenik nagymama két unokájával a pajta sarkánál és a patakon átvezetõ híd felé tartanak. Németül elrebegek egy elnézést kérek-et, a nagyi zavarba jön kicsit, megáll a hídon háttal nekem és nézelõdik, vajon miért nem mennek tovább... A két gyerkõc nem zavartatja magát rákönyökölnek a híd korlátjára és a táj helyett engem bámulnak, azt hiszem elértem a nap mély pontját. Aztán mégsem, mindig van lejjebb, megjelenik az anyuka is a legkisebb gyermekkel a változatosság kedvéért egy leánykával, újabb elnézést kérek és nagyon szeretnék elsüllyedni valahová mélyre, de ezen a sziklás talajon nem sok erre az esélyem, végre megtörtént a család egyesülés és tovább állnak. Dolgom végeztével mint egy jól nevelt macska próbálom mûvemet némi murvával eltüntetni és közben csodálkozva állapítom meg, ilyen UV zöld nem lehet, emberbõl ilyen szín nem jöhet ki. Igyekszem alapos munkát végezni mert ha ezt valaki meglátja biztos kihívja az UFO szakértõket... Egy gyors alvázmosás után már szinte eseménytelenül telt a verseny hátralevõ része, legurultunk a következõ frissítõhöz amely a Dachstein olvadék vizét hozó patak mellet volt és a frissítõ pont elõtti kis hídnál adtak egy pohár vizet amit behúztam menet közben, majd megálltam és visszamentem, ittam még három pohárral olyan finom volt, ugyanis az úriember két vödörrel felszerelkezve azt a patakból merte, na az ásvány víz volt, a szó legszorosabb értelmében, hideg, zamatos, és olyan sûrû szinte harapni lehetett, a Szentkirályinak bemutatnák na az világgá is menne szégyenében!
Innen következik a leghosszabb mászás fel 1500-ra nuku technika csak széles dózerutak masszív unalom és monotónia na meg a nap, ami szembõl tolja ezerrel, fent a semmi közepén pár osztrák lelkesít mindenkit aki akár négykézláb is ér fel, itt mindenki szuper és nagyszerû és tapsot kap, jó érzés. Innentõl az osztrákok a királyok schoteres száguldások lefelé a Gosaui tóig, itt a fentebb már említett csaj ugye majdnem leordított a bicajról! :-) Aszfaltos száguldás a frissítõ pontig na itt jön majd a nap fénypontja gondoltam én mert tavalyi versenyen itt kaptam a z életmentõ jég hideg rádlert, aminek a 2.5%-os alkoholtartalmától a kiszáradt kis agyam meg is mámorosodott és igen vidáman kezdtem neki akkor a z ucssó mászásnak. Szóval be a frissítõre és kis kéjenc mosollyal az arcomon közlöm a segítõkkel ékes német tudásommal ICH bitte eine male kalte RADLER!!! Nix jött a poroszos válasz.WAAAS!!!??? És hozzáfogtam elmagyarázni, kézzel-lábbal testtel eltáncolni, hogy én tavaly itt bizony kaptam, méghozzá onann a hátuk mögöt levõ patakból hozták. Láttam világosság gyúl az agyában megértett ez az õrült ,,Ungarisce betjár" mit is akar és közölte. nincs se a patakból se máshonnan... Le eresztettem mint a lufi, betoltam az utolsó gélemet és neki indultam az utolsó 400 méter szint leküzdésének ez ugyan olyan izgalmas volt mint az elõzõ hosszú mászás, csak annyi különbséggel itt most hátulról sütött a nap, a mez jobb oldali ujja valamikor a nap folyamán feljebb csúszott 2 centivel így napokig szép bíborszínû felkar csíkom volt. Ezt a hegyet letudva megérkeztem az utolsó frissítõ ponthoz a Gosaui Klaushofhoz amit Robi tett számunkra felejthetetlen helyé a tavalyi kis esetével. Aki esetleg nem tudná vagy nem emlékszik rá, õ ide már nagyon megborult állapotba ért, a világ kicsit beszûkült számára az arca elõtti fél négyzetméteres térre, letámasztotta a bicaját, oda járult az asztalok sorához és mindazt amit ebbe a térbe betoltak azt õ engedelmesem meg ette és megitta. Amikor véget értek az asztalok tudta innentõl a pálya jön és elindult a szalagok mentén, ezen cselekedetében csak némi beszûrõdõ kiabálás zavarta meg, mert az osztrákoknak nem bírt nem feltûnni, hogy õ innentõl gyalog készül megtenni a távot, a bicajáról teljesen megfeledkezve elindult az apostolok lován.
A frissítõ után még volt egy kis aszfalt majd egy nagyon hosszúnak tûnõ kissé hullámvasutas rész (kocsival megmérve ahol bevittek az útról és ahol kijöttünk 4 km volt mindössze) az úttal párhuzamosan a domb oldalban ami már nagyon nem esett jól már minden porcikám sajgott a lábaim állapota ugye nem sokat javulhatott reggeltõl, már minden emelkedõ kistányér-nagytányér volt.
Beértünk Bad Goisernben ahol is egy garázsból fiatalok nyomták a zenét a frissítõ zuhanyt kerti locsolón keresztül és mindezt majom, gorilla jelmezbe beöltözve délelõtt mikor már mentünk erre ott voltak azóta folyamatosan buzdították a különbözõ távok be érkezõ versenyzõit. Délutánra még tuningolták is kicsit a mûsort,pár deszkából össze ütöttek egy vicces kis ugratót és mikor hálából ugrattam rajta egyet olyan ovációval fogadták mintha valami világszenzáció trükköt adtam volna be, az ilyen momentumok tudnak nagy élményt adni és elfeledtetni minden szenvedést.
A vasút alatti átjárónál utol ért egy hosszús el is ment kicsit, utána eredtem be álltam elé legyen neki kis stréhezés így tettük meg az utolsó kilométert ami a csövön kifért,a cél elõtti kis kerülõnél félre álltam és intettem neki menjen õ elõre megérdemli.
Ez volt a 2011-es Salzkammergut Trophy az én szemüvegemen keresztül, reméljük jövõre ugyan itt!