Ja, jó menet volt.
Letekertem én is a középtávot, de bocs, nem szálltam be a szervezkedésbe, elmentem egyedül, külön kocsival, egy bringatartóval. Egyrészt azért, mert nálam elõfordul, hogy az utolsó pillanatban gondolom meg magamat (aznap reggel is csúnyán köhécseltem, de szerencsére nem tettem le a tekerésrõl), másrészt csak a saját tempómban tudom az ilyet letekerni, táhát nem is kívántam csatlakozni a társasághoz, harmadrészt meg volt még egy kis maszek programom a túra után...
Az a szerpentin a Római-fürdõtõl Tésig sajnos felõrölt. Elõször örültem neki, hogy milyen szép, meg minden, csak sehogyse akart vége lenni... Azt hittem, már fent vagyok a tetején, ellátok Vlagyivosztokig, de csak jött az újabb kanyar, újabb emelkedõ... Olyan emelkedõ, amire röhögve feltekerek, ha mondjuk az elsõ 20km-en van, de addigra már fájt a csípõm, fájt a vádlim, fájt mindenem... Hiába, idén eddig még csak rövid edzésekre futotta.
Aztán Tésrõl VárpalotáBE az a köves, vízmarásos lejtõ sem volt öröm merev villával... Azt a városszéli, kutyasétáltató köves ösvényt már konkrétan kibaszásnak tartottam, fõleg, hogy a végén azt mutatta nyíl, hogy ugrassak át a vízelvezetõ árkon... Ott már átkozódtam. Teleszkóp kellett volna ehhez a melóhoz, b@zmeg.
Akkor volt még némi ledöbbenés, amikor Jásdra befelé az aszfalton(!) megelõztek a singlespeedesek. Nem egy, hanem három. Én is kedvelem a singlespeedet (a fiamét el is szoktam csaklizni, amikor csak lehet), de eszembe sem jutott volna a Bakonyba azzal menni. Végig is kattintgattam jóformán az egész skálát, pedig nem vagyok nagyon váltogatós...
Az idõm nem tudom pontosan, mennyi lett. 4 óra felett volt, pedig erõsen reméltem, hogy azon azért belül leszek...
Amit közben fényképezgettek, azokat a képeket meg lehet már nézni valahol?
Nyekereg a láncom, mint egy részeg kórus, nem segíthet rajta, csak a tribológus!