Heló, heló, szevasztok. Tóléltema hétvégét, ahogy látom ti is, és Apu is megtért labancországból. A múlt héten írtam levélkét a yardnak, hogy mi lenne, ha lenetme kerékpározni a bringautakon, a választ most teljes egészében csatolom, igen értelmes, és konkrét, de ezt már megszoktuk ugye:
ORSZÁGOS RENDÕR-FÕKAPITÁNYSÁG Közbiztonsági Fõigazgatóság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Fõosztály Közlekedésrendészeti OsztálySzám: Elõadó: Bónéné László Andrea r.õrnagy Telefonszám: (1) 443-5646 <szigeti.c@pg.com> Elektronikus levelében feltett kérdésével kapcsolatban az alábbiakról tudom tájékoztatni:Az autóbusz forgalmi sáv a menetrend szerint közlekedõ közforgalmú autóbuszok és trolibuszok közlekedésére szolgáló útburkolati jellel és jelzõtáblával kijelölt forgalmi sáv. A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) 36. § (8) pontja határozza meg, hogy az autóbusz forgalmi sávot kik vehetik igénybe. A ba) alpont alapján, ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetén (KRESZ 117/c. ábra) a kerékpáros is használhatja. Az autóbusz forgalmi sávok kialakítására a menetrendszerû járatok zavartalan közlekedése érdekében került sor. Magyarországon a buszsávok szélessége az esetek többségében nem teszi lehetõvé, hogy az autóbusz sávváltás nélkül - a biztonságos oldaltávolság betartása mellett – el tudjon haladni a sávjában szabályosan közlekedõ kerékpáros mellett. Ha a buszvezetõnek a kerékpáros elõzése miatt sávot kell váltani, akkor nem teljesül az a cél, ami miatt az autóbusz forgalmi sávokat létrehozták. Azokon a helyeken kerül elhelyezésre a KRESZ 17. § g/3 alpontja szerinti „Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv” jelzõtábla, ahol a buszsáv szélessége alkalmas arra, hogy a mindkét jármûtípus zavartalan közlekedése biztosítva legyen. Tájékoztatom, hogy jelenleg is napirenden van a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban a KRESZ egyes pontjainak módosítása, így esetleges változtatási javaslatait feléjük tegye meg. Kérem válaszom szíves tudomásul vételét.Budapest, 2005. július 11. Tisztelettel:
Pausz Ferenc r. alezredes
rendõrségi fõtanácsos
osztályvezetõ
sk.
Egy barátságos varacskosdisznó vagyok tulajdonképpen.
És teljesen Bogaras is.:brum: