Minden ötödik gyereket kezel pszichiáter, de azt mondják, még többen vannak, akik el sem jutnak orvoshoz. Persze, az is igaz, hogy például az egész Dunántúlon csak egyetlen kórházban van gyerekpszichiátria, és van olyan megye, ahol egyetlen gyerekpszichiáter rendel.

A gyerekpszichiátrián a gyerekek lerajzolják, amit elmondani nem tudnak. Ha el is tudják, a legtöbb gyermek nem meri elmondani, hogy beteg, sem az iskolában, sem a szülõknek.
"Attól félnek, hogy ha megtudják, hogy itt jártak nálunk, akkor úgy néznek majd rá, mint egy fertõzõ betegre” - mondta Herczeg Ilona, az Országos Pszichiátrtiai és Neurológiai Intézet osztályvezetõ fõorvosa. Hozzátette, hogy szerinte érezhetõen nõ a depressziós gyerekek száma, és egyre többen lesznek öngyilkosok.
A Dunántúl például - ahogy mondta - ellátatlan, egyedül a gyõri kórházban van gyerekpszichiátria, 12 ággyal. Az ottani fõorvos szerint ráadásul nem is az ágyhiány a legnagyobb gond, sokkal inkább a szakemberhiánnyal és a helyettesítéssel küszködnek.
Olyan kevés a pénz, hogy például arról sincs adat, hogy hány gyereket kezelnek antidepresszánsokkal. Angliában tudják: 40 ezret, vagyis 4%-ukat. Számuk azonban ott is nõ, ezért is volt nemrég egy konferencia az új kezelési módszerekrõl.
"A legnagyobb problémakör mostanában a munkanélküliség hatása a gyerekekre” - mondta Farkas Imre, a gyõri M-M vonal alapítója.
Magyarországon minden ötödik gyereket kezel pszichiáter, de ennél sokkal többnek lenne szüksége erre.
forrás
tv2