Egyik nap elhatároztam, hogy Szentendrérõl eltekerek Dobogókõig. Na neki is leselkedtem, kaja pia, miazmás, és akkor go. Na Endrérõl még valahogy kitekertem, de már akkor éreztem, hogy egy kicsit mintha szembe fújna a tudjátok mi?! De amikor elfordultam Pomáz felé olyan szembeszél kerekedett, hogy frankón ki kelett álnom a nyeregbõl. Kb olyan 10 kilóméter után, amikor már nem éreztem a virgácsaimat úgy döntöttem, hogy visszafordulok. Na ez volt az elsõ olyan tekerés életemben, amikor a szembeszél miatt megfordúlván visszafelé lássatok csodát tökre hátulról fújt a szél. De olyan szinten, hogy viszonylag kis erõkifejtéssel simán 50-el téptem hazafelé a sík úton. Az IFÁ-sok néztek ám rendesen, amikor balról elõztem õket sorban. Na ezt élveztem. Sajnos ilyen egy évben csak egyszer fordul elõ. Én a szembeszelet csak úgy tudom elviselni, ha pszihésen fogadom el a helyzetet, és nem fizikailag. Ezen azt értem, hogy addíg trenkölöm az agyamat. hogy nem érdekel a szembeszél, hogy egyszer csak eljutok az uticélig, és nem is fáradtam el annyira, mint kellett volna. Ilyenkor jobb beletörõdni, mint küzdeni ellene!
Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!Jelentkezz be Regisztrálj
Még hogy a bicózás nyugtat...
Indította
savanyugabi
, 2003. augusztus 21. 11:10
#1
Írta 2003. augusztus 23. - 11:55
#2
Írta 2003. augusztus 22. - 20:15
Látom nem csak az én ádász ellenségem az a rohadt szembeszél. Bármerre megyek, bármelyik irányba szinte, mindig ott van. És persze hogy a legjobb lejtõkön, ahol lehetne gurulni, de nem, tekerni kell ezerrel. Azon gondolkodom most hogy lehet-e az hogy csak én vagyok olyan nagy, meg a bõvebb méretû pólóm amivel felfogom az ellenszelet, de még a menetszelet is. ???
Most nemrég Balaton környékén tekertem, Badacsonytomajtól Tapolcáig (Nemesgulácson keresztül) VÉGIG olyan ellenszél volt hogy majd össze....tam magam. Odafele lejtõ, szembeszél, tekerni végig, alig bírtam 20-al menni, visszafele vagy 30-al téptem emelkedõnek, igaz akkor már hátszéllel. ;D

#3
Írta 2003. augusztus 22. - 18:57
paks... ;D
Palmer : tudom. én ebben nem is kétekedtem, csak amikor felhívtuk a libegõtöl.... azóta inkább mentõket hívom ;D illetve semmit, mert eddig nem volt még szükség rá azóta...

#4
Írta 2003. augusztus 22. - 18:34
sezlonyr. ha ez megnyugtat én ha egy jó kis kört megye kakkor is indig szembefúj a szél... hogy ezt hogy csinálja nem tudom de ipari területeken (TVK+MOL+Tiszai hõerõmû) ugye minden megtörténhet :
#5
Írta 2003. augusztus 22. - 18:11
A 112 az álltalános segélyhívó szám, azt kérsz amit akarsz (nem pizzát és fagyit) : Mentõ, rendõr, tûzoltó.
Én már kértem ezen a számon mentõt, kb fél éve.
A szolgáltatás nem egy éve mûködik, hanem amióta mobilszolgáltatók vannak magyarországon.
A 112 olyan európában mint az usában a 911

#6
Írta 2003. augusztus 22. - 17:13
Mivel én dolgozni is bicóval járok Szentendrérõl a 8. kerületbe, néha olyan szinten be tudok fásulni, hogy olyankor azt érzem, hogy ott helyben kivágnám az egész bicót a rákba. Hála Istennek ilyen csak havonta egyszer kétszer fordul elõ velem, amikor éjszakából tekrek haza reggel dög fáradtan, meg minden.
MÁS
Bicózás közben nem veszem fel a telefont csak akkor ha van a búrámon hedszett, mert akkor csak egy kicsit kell elengedni a kormányt, míg megnyomok egy gombot, oszt már jöhet is a rizsa. Persze ezt az amúgy nagyon okos megoldást természetesen rendszeresen otthon hagyom, így a tatyim válpántjára erõsített kis tokban vinnyog, rezeg a telefon, és persze mindíg akkor amikor a legnagyobb kamion, meg busz meg miazmás halad el melettem 2 centire. Na ilyenkor is heveny gyomorideg kerülget, hogy ki a tököm lehet, és mi a rákot akar, meg ilyenek. De hát ma már ilyen korban élünk, tehát ez a fejlõdés egyik negatív velejárója, hogy manapság már a wc-n bicón buszon, mûrepülés közben, szex alatt, meg jóformán mindenhol elérik az embert.
Megint más
Engem leginkább az alattomos megszünni nem akaró szembeszél tud nagyon felidegesíteni. Ilyenkor még az is elõfordúl, hogy hangosan könyörgök feltett kezekkel, égnek meredõ arcal az ég felé hogy "iiiigen, fújjá b...g, hogy mijé mindíg szembe, és mijé mindíg akkor amikor én tekerek, és mijé van az, hogy bármerre fordulok, a szél az tuti szembe fúj" És itt nem a menetszélrõl beszélek, hanem a szembe szélrõl, ami szerintem a legrohadtabb dolog a világon

#7
Írta 2003. augusztus 22. - 12:35
persze azt írja ;D mi is azt hittük, de neeem, nemaz. majdnemhogy elküldtek messzire. szal le akarjuk koppintani külföldet, de valahogy nemjön össze ;D amugy ez kb 2 hónapja volt, szal lehet azóta már fejlõdött valamicskét, de mégis, kb egy éve vezették be...
ON
ON
#8
Írta 2003. augusztus 22. - 12:31
NEm is gondoltam volna hogy a 112 az a rendõrség. Pedig a mobil aztat írja, hogy segélyhívás?! ???
#9
Írta 2003. augusztus 22. - 10:26
pedig mostanában abban szokott fogasozni ;D
ezért sem vártuk meg a múltkor, mert féltünk töle, h megront minket.... ;D ilyen cipõvel?!?!?

#10
Írta 2003. augusztus 22. - 10:24
outis versenyre neveztel??? ;D ;Dkala...
ui:.ha velünk jössz bicozni ne spdbe gyere..mer azé mégiscsak piros cipö meg ijenek

#11
Írta 2003. augusztus 22. - 10:21
AD1: 112: rendõrség. mi egy nagy firkánál gondoltuk hívjuk a mentõket, nehogymá' elvérezzen a srác, hívjuk 112-t:
A mobil megszerintem hasznos a bringázásnál. Mert néha el kell az a 112!
Sajnos :-\
thez: megnézem majd amikor éppen egy hatalmas ugratón szólal meg a telefonod, te meg felveszed! ;D
-szeretnénk kérni egy ment...
-ne szórakozzatok, hívjátok õket, ez a rendõrség...
és lenyomták.
AD2: épp most gyakoroljuk ezt a trükköt ;D mobilelõvevés elrakás ertájm alatt ;D
#12
Írta 2003. augusztus 22. - 10:07
Nekem igazán rossz élményem nem volt sok,de azok még élénken élnek bennem.Volt egy nap,ami nagyon nem jött össze.Olvastam a Népszabadságban egy versenyrõl itt a Szépvölgyi Cukrászdától,lementem,neveztem,aztán lassan realizálódott bennem,h ez egy outis verseny.Aki 1általán felfigyelt rám,az csak röhögött...És a rajt után az 100 méteren sikerült megszereznem a fix utolsó helyet...Ott akkor mondtam,h nem,köszönöm,és visszagurultam a Dunához.Akkor próbáljunk vmi mást.Senki sem volt Görzinél,legkisebb jump próbálgat,stb.Nézzünk vmi nagyobbat!A jobb oldali sort néztem ki,szóval a döntött kanyarnál begyorsulok,aztán DZSÁMP.Legalábbis így terveztem el.Persze egy hatalmas csõrös firka lett belõle,ahogy az elsõ kerék nem érte L az érkezõt,és meg letüdõztem az anyaföldet.Na,ezek után kissé ingerült voltam...
Aztán volt 1 hét,amikor minden napra jutott 1 láncszakadás,de az különösebben nem érdekelt.
A legutolsó visszeszés az SPDnél jött,amikor sok jól ismert pályámat egy ideig hanyagoltam,mert féltem a lefeléktõl.No meg egy ideig fogasozni se mentem,mert mégiscsak milyen már tûzpiros cipellõben...
De kopp-kopp olyan még nem volt,h az jutott volna eszembe,"most abbahagyom,és kész" Mert ezt szeretem csinálni.

#13
Írta 2003. augusztus 22. - 09:54
Én se értem, minek kell a telefont egyáltalán bekapcsolva hagyni, ha ilyen méretû problémákat okoz. Vagy akkor nem kell fölvenni, fõleg nem egy ereszdelahajam dh-zás közben!!!
De visszatérve arra a kérdésre, hogy nálam szokott-e lenni olyan érzésem, hogy "utálok bringázni", hát igen, nem azt mondom, hogy szokott lenni, inkább azt, hogy az elmúlt két évben kétszer éreztem igy. Az egyik akkor történt, amikor túl sokat edzettem a hegyekben, és már a tököm tele volt Papréttel, meg az emelkedõkkel, a folytonos pulzusfigyeléssel. Ráadásul a túledzéstõl kezdtem egyre rosszabbul menni, és amikor haverokkal elmentem túrázni, akkor meg mindenhol lemaradtam. Akkor úgy éreztem, hogy már nem szeretek bringázni, és nem nekem való dolog!
A másik ilyen élményem pedig a Mecsek maratonon volt, amikor hosszú km-eket kellett a sárban vonszolnom a cangát. Akkor, (de csak azon a szakaszon), úgy éreztem, hogy most valószinûleg sokáig nem fogok bringára ülni. Szerencsére ezek az ötletek max. egy hét múlva elmúlnak.

#14
Írta 2003. augusztus 22. - 08:26
igen, 5 éves, acélvázas full merev Gepidám van (ez sem nyugtat :'( ) menetes racsnival, és korm csapággyal, sõt még SPD-m sincs! ezvan
ja, ha meg sms-t kapok, azt általában úgyse hallom meg

#15
vendég_Charon_*
Írta 2003. augusztus 22. - 08:12
Érdekes topic.... :
A megoldás a mobilra egyszerû: üzenetrögzítõ szöveg. Ön engem hívott, engem meg a természet. Éppen tekerek valamelyik hegységben, hagyj üzenetet, küldj esemest, vagy próbálkozz késõbb.
Nem?
A dh bringákkal ellentétben az enyémen ha valami meglazul-zörög, etc. az max addig, ameddig meg nem csinálom. És nem zavar. Mert ha az ember odafigyel rá, nem fog tönkremenni úgy, hogy meglepetésként érjen. Mondjuk Jorus alatt....

#16
Írta 2003. augusztus 22. - 07:25
Az,hogy lejtõzéskor csörög a mobil, egy dolog. Sz*ar ügy. Nekem a Tisza maratonon a töltésen száguldozás közben kezdett el vinnyogni. Nem vettem föl. A frissítõpontnál viszont visszahívtam a hugomat.
Szia, mondd!
Csak annyit akartam, hogy .... és kezdi a hülyeségét ragozni.
Mondom: Verseny közben vagyok felejts el!
Na még csak annyit akartam....
Game Over.
A befutó után visszahívtam, és amit kapott, azt biztos nem tette el. (A Hugom egy LIBA!!!)
Azóta kikapcsolom.
A kedvesem tudott úgy idõzíteni, hogy a legnagyobb mászás közben hívott.
Nevelés kérdése a dolog, azóta inkább én jelentkezek be nála.
Azért ez már eredmény.

#17
Írta 2003. augusztus 22. - 06:43
#18
Írta 2003. augusztus 22. - 00:52
A bicóban az a jó, hogy mindég recsek, zörög, kattog, súrol, nyekereg,... Erröl tudnék mesélni
A telcsit megne próbáljátok még csak lenyomni se, nemhogy felvenni!!
Sauh DH "OB"-n fagyizni mentünk, aszfalt szerpentíten csörög a rohadt, hátranyúlok, hogy lenyomjam, de kisodródtam. Hátsófék be az útszéli murván megcsúszik a hátsó, elsõ fékkel és kormánnyal korigálunk, de a dolog menthetetlen, kormány az útszéli keritésbe akad, kormány átlök a lábalatt, repülés háttal tompítás, majd erõk levezetése képpen gurulás. Mindez ~40 Km/h nál. Szerencsére nem lett semmi bajom, csak a könyökömet horzsoltam le, ja mert a fullfészt vittem fagyizni is:)

#19
Írta 2003. augusztus 21. - 23:05
;DJAJ ezer világ fájdalom ez a topic. Kb. mint a hetesen a vén szatyros szatyrok: Nekem ez fáj, nekem meg a hátam... :
Mindennek meg van sajnos az árnyoldala. De ha a bringázás tényleg ennyire rosz adjátok nekem azokat a gépeket, és akkor a problémáitok meg vannak oldva! ;D
A mobil megszerintem hasznos a bringázásnál. Mert néha el kell az a 112!
Sajnos :-\
thez: megnézem majd amikor éppen egy hatalmas ugratón szólal meg a telefonod, te meg felveszed! ;D
Mindennek meg van sajnos az árnyoldala. De ha a bringázás tényleg ennyire rosz adjátok nekem azokat a gépeket, és akkor a problémáitok meg vannak oldva! ;D
A mobil megszerintem hasznos a bringázásnál. Mert néha el kell az a 112!
Sajnos :-\
thez: megnézem majd amikor éppen egy hatalmas ugratón szólal meg a telefonod, te meg felveszed! ;D
#20
Írta 2003. augusztus 21. - 22:56
thez:te pofatlan!
miert a telefont fel kell venni ha csorog?!
nem hinnem!
ha bringazni megyek komolyan akkor eleg ritkan viszem olyan cellal, hogy el is erjenek rajta!
de inkabb nem viszem!
a bringa meg csorog csattog!
de a lenyeg, hoyg megy!