Kicsit utánanéztem ennek a c vitaminnak miért nem szabad forrásban lévő vízbe belerakni, 10-ből 9 ember ezt mondja de ez nem igaz 190-192 Celsius fokon bomlik tehát ha felforrt a víz nyugottan bele lehet rakni akár a citromot akár a délután szedett csipkebogyot
Már beáztattam a bogyókat, kiváncsi leszek
Én nem találtam konkrét választ, de mindkettőnk megoldása eredményes, bár mindegyik másra jobb:
"A csipkebogyó többek között azért olyan jó C-vitamin forrás, mert tartalmaz illó-és zsíros olajokat, növényi savakat, pektint, poliszacharidokat, antociánt, flavonoidokat, karotoinoidokat, ásványi sókat, A, B1, K és P-vitamint, melyek kombinációja kedvezően hat a C-vitamin stabilitására. Mivel szárítást követően normál körülmények között nem, vagy alig veszít vitamintartalmából, a citrusféléket nem vagy csak alig látott nemzedékek is kiválóan elvoltak vele.
Teájának készítése általában kétféleképpen történik:
- egyik módszer szerint 1 teáskanál bogyó szobahőmérsékleten 2 dl vízben 4-5(egy éjszaka 6-8) órai áztatás, majd szűrés után foygasztandó. Így őrizhető meg leginkább a C-vitamin tartalom.
- másik módszer szerint a termést forrásban lévő vízben 3-5 percig főzik, majd 20-30percig állni hagyják és szűrik. Ezzel az eljárással sokkal több ásványi anyag pl. magnézium, vas, növényi sav oldódik ki. "
Az a lényeghogy tapadjon a bélyeg, meg legyen térerő!
Én is ezt a 2 3 féle módszert találtam, igazából engem ez a c vitamin mizéria érdekelt mert a cégnél is ezen megy áklandóan a vita hogy a teába mikor nyomlyuk bele a citromot, de most elmesélem nekik hogy mi a helyzet
Én egy két bogyot szétnyomtam a vizbe tegnap igy elég szép színe lett a víznek lassan leszüröm majd Kiváncsi leszek!
Basszus ez a domb, ahol szánkóztunk,(+ a múltkor bringáztunk) nagyon alattomos!
1részt azért, mert mindíg be kell menni utána Apámékhoz, másrészt, ha már bementél, akkor bizony borozni kell!
Kb 1óra szánkózás, 5és fél óra borozás + hagymás zsíroskenyér! Nem rossz arány, főleg ha közben annyit röhögsz, hogy izomlázad lesz tőle!!!
Holnap ismétlés, csak több szánkó, és kevesebb bor!
Igy hogy kicsit le volt már járva egész jó volt! Hát ja még a pincesornál van egy szűk ösvényes rész elég faszán ki volt csuszva ott csuszkáltunk azt eléggé átfagytunk végül úgy döntöttünk elépünk haza!