A régebbi témák közt sem találtam ilyet, ezért nyitok egyet.
Úgy általában a neten elég kevés miskolci van szvsz, és még kevesebb bicajozik. Ha mégis akadna ratam kívül ilyen, az írjon nyugodtan!
Hol szoktatok tekerni, és milyen "stílusban" ?
Tapolca és környéke (Komlóstetőn át Diósgyőr, onnan meg Lillafüred, Jávorkút, Hollóstető, Bükkszentkereszt stb.) Főleg XC-túra-aszfalt. Néha egy kis ugra-bugra meg letörések.
Ja, egyébként amikor azt írom "letörések", nem a Kranked stílusú ugorjunkleharmincméterrőléscsukjukösszeahátsókerek ettörjükelavázatveszítsünkelné
hányfogunkatra gondolok, hanem mi azokat a meredek de hosszú lejtőket is letörésnek hívjuk, amikben esetleg sziklák meg hajtűkanyarok is vannak.
Én Szirmán lakom és itt, meg a belvárosban szoktam tekerni. A balesetem miatt csak nyáron mehetek majd Tapolcára. Ott tavaly az "ördög gödör" -nél voltunk párszor. Ja, meg az Avason a Penny parkolóban szoktunk gyakorolni vasárnaponként. (mostanában persze oda nem mehetek)
Én nem igazán szoktam CC-zni, meg túrázni sem. Triálozni tanulgatok, meg 1kerekezni szoktunk.
Miskolci triálosokat nem nagyon ismerek, de jó lenne párral megismerkedni.A Martintelepen is van egy kezdő(?) triálos, de őt sem ismerem.
Van egy oldal
lor.freeweb.hu
Azon vannak triálosok, meg mi is rajta leszünk már valamikor. ;D ;D
Hát, kár hogy nem egy kategóriában nyomjuk, de sebaj. Egyébként a gödör az egyik olyan helyünk, ahol ha nincs kedvünk sokat tekerni és fáradtak vagyunk ugrálgatunk meg dumálunk. Írdd le ide nagyjából a bicajod, így ha legközelebb arra jársz talán felismerlek. Különben ajánlom, hogy gyertek gyakran errefelé vannak itt jó pályák: north shore, döntött kanyarok, siratófal, meg minden más.
16" fekete Caprine Cherokee (alapfejcsöves), hátul Alex d.felú, STX-RC fékek, piros Acor pofák. Leengedett ülés, Cratoni sisak, és gyakran egykerekzek. ;D ;D Ha ott lennék vmikor, mindenképpen többen leszek... ;D
Egy zöld Hauser biztos lesz ott, sárga hátsó Remerxszel.
OK megpróbálom megjegyezni. A parkban sok biciklis megfordul, a cora bike kategóriától a high-techig. Ne lepődj meg például, ha egy Merida Stormbringer jön veled szembe egy Big One-al az orrában. A gazdáját látásból lehet hogy ismered, az Excelsiorban szerelő, Jocónak hívják, általában XTR-es pólóban,pulcsiban, zokniban stb-ben járkál a boltban. Előtte Big Air-je volt, de néhány hónap alatt eltörte, aztán ráfizetett egy kicsit és megkapta garanciában ezt. Hát nem tudom, szerintem a garázs tetejétől való ugrálás azért már súrolja a nem rendeltetésszerű használatot, nem? ;D
Jut eszembe, múltkor Csillebércen voltunk és fogassal mentünk fel a táborba, hát az nem semmi, hogy Pesten milyen bicajok vannak!!! A 12 éves kissrácok körében alap legalább egy Boxxer, vagy egy Monster T (plusz brutál DH váz) Persze lehet hogy csak épp mákom volt és Pest összes DH-sa akkor fogasozott felfelé.
Na végre ráakadtam erre a topicra is.Én Kazincbarcikai vagyok,de egy hónapból csak egy hétig,mert Székesfehérváron dolgozom,de azalatt az egy hét alatt minden nap a Bükkben.Kedvcencem az Ördögoldal,meg még néhány hely ami jó meredek,és lehet rajta mászni.Bár lefelé is szeretek menni,de azt csak lightosan,mert nme igazán merek
Az EFOT asszem az Egyetemisták,Főiskolások Találkozója,vagy valami ilyesmi.Ha otthon leszek mehetnénk tekerni!
Üdv:Thy ;D
Bevallom hogy hogy hogy...
Miskolci gyerek vagyok!
Stílus??Hmmmm...
Mindenféle ebben:triál(legalsó fokon)XC túrák(nem éppen gyakran)És mint Mucke1 ,kis ugra bugra!
Nohát,ásó ,kapa ,nagyharang !
A lovatok legyen veletek!(hű de Paraferee-s voltam) ;D ;D